sorok között

Háromharmad

2011. december 18. - Politikai Ateista

Azt hiszem Orbán Viktornak teljesen felesleges szövegírót alkalmaznia, elég lenne ha a háromharmados támogatottságot élvező Kádár János rendszerváltás előtti beszédeit tanulmányozná, és ismételgetné.

 

Mi változott 20 év alatt?

A nehéz, és nagy feladatok, valamint a környéken ólálkodó válság maradt, az biztos. Nem is beszélve egy omladozó gazdasági rendszer, és egy szétesőben lévő unió súlyáról, ami kívülről nehehezedik az országra, még ha konkrétan nem is ugyanazokról van szó mint akkor.

Annyit talán Kádár János (Darth Vader?) javára lehet írni, hogy nem álltatott láthatatlan eredményekkel, soha meg nem írt könyvekkel, és láthatóan tisztában volt azzal, hogy vannak olyan problémák amelyeket nem lehet öt perc alatt, vagy akár két hét leforgása alatt megoldani. Az élet azóta bizonyította, hogy olyanok is amelyekhez 20 év is kevés. Kádár azt is feltételezte, hogy a problémák megoldására tett lépések következményeként újabb problémák merülhetnek fel. Arról nem szólt, hogy ezek akár súlyosabbak is lehetnek mint az eredeti problémák, mi már ezt is megtanultuk.

Több mint 20 évvel a szocializmus bukása után akármilyen összehasonlításban alulmaradni Kádárral szemben szégyen, de Orbán Viktor védelmében szükséges megemlíteni, hogy ők csak a kétharmados támogatottság biztos tudatában kormányoznak szemben az egykori MSZMP háromharmadával.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr43473517

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Profi túlélőcsomag 2011.12.19. 21:08:39

Kiszámíthatatlanság ellen Kalmopyrin helyett, Rambó-kés túlélő megoldások az üzletben. Irányított, kiválóan célzott cselekvések, eredményt hoz&

Trackback: Az új alkotmány megzenésítésére 62 milliót költ jövőre a kormány 2011.12.19. 10:30:32

Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott egy, a fiatal kortárs művészek állami támogatásának lehetőségeivel foglalkozó megbeszélésen a svédasztal mellett véletlenül elejtett néhány információt, arról az eddig következetesen tagadott kormányzati tervről, ...

Trackback: Paul Krugman: válság és demokrácia 2011.12.19. 08:06:03

Ideje nevén nevezni a jelenlegi helyzetet: ez válság. Igaz, nem a nagy gazdasági világválság teljes megismétlődése, ám ez sovány vigasz. A munkanélküliség Amerikában és Európában is katasztrofálisan magas, a vezetők és az intézmények egyre inkább hitel...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Doberdo 2011.12.19. 13:58:18

Nem az a fő probléma, hogy O.V-nak 2/3-a van és
nem 3/3-a. A fő probléma az, hogy O.V. 2/3
aggyal kormányoz. Ez olyan, mintha egy jó autónak csak három kereke lenne, a negyedik
meg állandó defekttel küzdene. Ilyen autóval
felfelé nem, csak lefelé lehet haladni, ahogyan
azt az "emút 1 1/2 évben" történt.....

Politikai Ateista · http://sorkoz.blog.hu 2011.12.19. 15:44:00

@Doberdo: Lehet haladni felfelé is, csak nehezebb tolni.