sorok között

Spekulátor

2011. december 01. - Politikai Ateista

Természetes, hogy Matolcsy György utalásai a nemzetközi pénzügyi körök támadására hazánk ellen mosolyt csal sokak arcára. Egyszerű mentegőzésnek hangzik, mint amikor a diák a bukást a tanár rosszindulatával próbálja megmagyarázni.

Az önigazolási kényszer egy hirtelen nyomozást is beindított, aminek már most borítékolhatjuk az eredményét. Senkit sem fognak elítélni, vagy gyanúsítani.

Ellenben a a nemgaz minisztert sikerült füllentésen kapni a kérdéssel kapcsolatban.

Még véletlenül sem szeretnék Matolcsyék védelmére kelni, de néhány dolgot azért szeretnék megjegyezni a feltételezett támadásokkal kapcsolatban.

A válságadókkal kapcsolatos korábbi bejegyzésemből idéznék:

"A nemzetközi nagyvállalatoknak és a mögöttük álló érdekcsoportoknak rengeteg eszköz áll a rendelkezésére a rendetlenkedő államok megleckéztetésére, senki ne gondolja, hogy Brüsszelben beírnak a panaszkönyvbe, és lenyelik a békát."

A panaszkönyre nem kellett sokáig várni:

A múlt héten nyolc nagy európai bank levélben kérte Brüsszel támogatását a magyar kormánnyal szemben a végtörlesztés ügyében. A levél aláírói között van a BayernLB, az Erste Group, az Intesa Sanpaolo, a KBC, a Raiffeisen Bank International, illetve anyabankja, a Raiffeisen Zentralbank, az Österreichische Volksbanken, továbbá az Unicredit vezérigazgatója, illetve pénzügyi igazgatója. - Napi Gazdaság

Általános gyakorlat, hogy a leköszönt politikusoknak a nagyobb cégek, tanácsadói, vagy egyéb mondvacsinált poziciókat ajánlanak fel. Természetesen nem a szakértelmükre van szükség, hanem a kapcsolataikra, a politikai befolyásukra.

Ékes példa Tony Blair aki a J.P. Morgan, és a Zurich Financial Services jól fizetett tanácsadója.

Tételezzük fel, hogy a magyar kormány olyan intézkedéseket foganatosít amelyek sértik a J.P. Morgan anyagi érdekeit. Mit tenne vajon Tony Blair? Minden politikai befolyását bevetné a kenyéradói érdekében.

Biztos vagyok abban, hogy minden valamirevaló multi, és nemzetközi bank rendelkezik hasonló tanácsadókkal.

Az egyik bejegyzés azt is feldobta a spekulációk lehetőségével kapcsolatban, hogy nem szabad a magyar politikai korrupció mértékéből kiindulni.

 Az angol Channel 4 tévécsatorna Dispatches című dokomentumsorozatának készítői tavaly kísérletet tettek ennek a jelenségnek a felderítésére. Egy amerikai lobbicég képviselőinek adték ki magukat, és politikusokat próbáltak befűzni, hogy dolgozzanak nekik, illetve az ügyfeleiknek. Minden megkeresett politikus kötélnek állt, különösebb győzködés nélkül, annak ellenére, hogy az angol törvények tiltják a lobbitevékenységet a magasrangú tisztségviselőknek a hivatali idő alatt, illetve a azt követő 12 hónapban.

Ezeknek tudatában számomra nem tűnik elképzelhetetlennek a pénzügy támadások elmélete, ez azonban nem szolgál mentséggel a kormány számára, hiszen a támadásokat  ők provokálták.

 

Ez a cikk remekül összefoglalja, hogy mi nem tetszik a "bizonyos pénzügyi köröknek":

Magyarország elveszíti a bankháborút?

Napi Gazdaság

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr523427571

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Hol van György? 2011.12.02. 13:22:23

A magyarok joggal büszkék forradalmi múltjukra. A magyar forradalmárok önzetlenül mennek a csatába elnyomóik ellen, jó példa erre az 1848-as szabadságharc vagy az 1956-os forradalom. Mindkettőt leverték, de senki sem tagadhatja a magyar katonák bátorsá...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.