sorok között

A Hoffmann Melléklet

2011. november 14. - Politikai Ateista

A múlt héten volt téma igazán a Hoffmann tervezet melléklete ami annyira titkos volt, hogy még Rózsa asszony sem emlékezett rá. Teljesen felesleges beleveszni a javaslatcsomagba, elolvasás nélkül is egyértelmű, hogy a kormány prioritása a közoktatással kapcsolatban a költségek csökkentése.

Fontos szempont még a továbbtanulók számának csökkentése is, ami részben szintén a költségek csökkentésével áll összefüggésben.

Találtam két érdekes bekezdést:

"A Magyar Nemzet úgy tudja, a dokumentum szerint az oktatási intézményrendszer átalakítása következtében 2016-ra 40 százalékkal, 121 ezerre csökkenne a gimnazisták száma, amit a középiskolai felvétel vizsgaeredményhez kötésével érnének el. Nőne ugyanakkor - csaknem 30 százalékkal - a szakiskolák tanulóinak száma."- origo

"Ami a szakiskolák 3 éves, szinte lenullázott közismereti oktatású duális képzésre való átállását illeti, szintén közel 25 milliárdos megtakarítást vár a tervezet. Mint írják, az új rendszerrel megnő a diákok esélye sikeresen belépni a munka világába, ugyanakkor azt is előrevetítik, hogy az általános ismeretek és tanulási kompetenciák háttérbe szorulhatnak. A két mondat minden munkaügyi szakember szerint kioltja egymást, hiszen hogyan tudna sikeresen munkát találni ma valaki, aki nem képes elsajátítani az állandóan változó munkakörhöz tartozó készségeket vagy a megfelelő gépek kezelését. A szakképzésnél is jelzi a dokumentum, hogy tanári elbocsátásokra kell számítani, de nem számszerűsíti ezt az adatot."-fn24

A kormány szeretne minnél több minimális közismerettel rendelkező robotot képezni a lakosságból, akik majd csendben eldolgozgatnak a feltételezett gyárakban, nem zavarják különösebben a felsőbb körök érdekeit. Annyi értelemre van csak szükségük, hogy azt higgyék demokráciában élnek, és felfogják a fogyasztásösztönző reklámok üzeneteit.

A gyenge forint, és a megnyírbált munkavállalói jogok mellé, engedelmes, és megfelelően lebutított munkaerőt is biztosít a kormány a kedvező befektetői környezet kialakítása érdekében.

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr543358390

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Rablóhókuszpókusz a keresőoptimalizálás? 2011.11.30. 11:08:45

Számos weboldalt megvizsgáltunk, az okokat keresve az alacsony vagy nem megfelelő számú látogatottságra.

Trackback: Kulturális köztársaság 2011.11.14. 20:40:34

p { margin-bottom: 0.21cm; }Evidenciák hiányoznak. Olyasmik, amiket gyermekkorban kellett volna elsajátítania a közösség minél nagyobb részének.   Abban a pillanatban, amikor Hoffmann Rózsa Államtitkár Asszony túlbontotta az igazság bizonyos részl...

Trackback: Hoffmann Rózsa: a magyar adófizetők pénzét ne költsük külföldi varázslóiskolákra 2011.11.14. 10:02:23

A kormányzati roadshow vasárnap megérkezett Dobogókőre, ahol az Ákos koncert után (a kicsiknek luficsomózás és sorversenyek) lakossági fórumon vehettek részt az érdeklődők. Kérdéseikre ezúttal Dr. Hoffmann Rózsa válaszolt. Egy helyi lakos a leendő...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.