sorok között

sorok között

Hogyan válhat valaki elnökjelöltből politikai nímanddá 2 nap alatt

2015. március 09. - Politikai Ateista

Megmutatom.

A nyugati sajtó és a tőlük informálódó magyar társaik a meggyilkolása után igyekeztek Borisz Nyemcovot az orosz ellenzék kulcsfigurájaként feltüntetni.

Természetesen azért, hogy a hallgatóságuknak egyértelmüvé tegyék, hogy kinek állhatott érdekében megrendelni a kivégzést.

A 444.hu szombaton reggel még egyenesen Putyin lehetséges ellenzéki kihívójának nevezte a politikailag súlytalan Nyemcovot:

Nyemcov ugyanis nemcsak egy sima ellenzéki vezető volt, hanem Vlagyimir Putyin elnök és az általa kiépített rendszer legkomolyabb bírálója. Ha Oroszországban normálisan működne a demokrácia, Nyemcovot akár Putyin lehetséges ellenzéki kihívójának is lehetett volna nevezni. - 444

 

Hétfőn reggelre viszont már le is fokozták "ismert, de nem meghatározó alakká":

 Borisz Nyemcov az orosz ellenzék egy ismert, de nem meghatározó alakja volt. Likvidálása általánosságban nem állhatott az orosz vezetés érdekében, hiszen óriási tömeget sosem mozgatott meg, és annak a Jelcin-korszaknak volt emblematikus miniszterelnök-helyettese, amely az orosz közmegítélésben az elszegényedés, az utcai erőszak, és a gyenge állam ideje volt. - 444

 

Még pontosabban úgy lehetett volna fogalmazni, hogy Nyemcov a politikailag jelentéktelen ellenzéki erők, nem maghatározó alakja volt.

 

Ettől függetlenül a gyanúsított személye nem változott. Ha nemcsak egy sima ellenzéki vezető volt, akkor azért ölette meg Putyin, hogy megszabaduljon a riválisától, ha nem meghatározó akkor meg azért, hogy ráijesszen az ellenzék meghatározó alakjaira.

 

Még véletlenül sem szeretném azt állítani, hogy nem Putyin nyiratta ki Nyemcovot. Elképzelhető, annak ellenére is, hogy egyáltalán nem állt érdekében. A megrendelő nevét talán soha nem ismerjük meg, ha Putyin volt akkor pedig biztosan nem, legfeljebb a bukása után.

Nyugaton viszont már eldöntötték, hogy Putyin a felelős, és teljesen mindegy, hogy mi derül ki ezek után. Ha az orosz hatóságoknak minden kétséget kizáróan sikerülne rábizonyítani az elkövetőre a bűnösségét, akkor az a média, ami az információk közlése helyett a nyilvánosság befolyásolását tekinti feladatának, legfeljebb nem számol be róla.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr747233841

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

beszélő majom · http://beszelomajom.blog.hu 2015.03.10. 16:20:24

"Nyugaton viszont már eldöntötték, hogy Putyin a felelős, és teljesen mindegy, hogy mi derül ki ezek után."

Miért, mégis mit vártál a nyugati propagandától?

különvélemény2 2015.03.10. 16:53:33

"Ha az orosz hatóságoknak minden kétséget kizáróan sikerülne rábizonyítani az elkövetőre a bűnösségét, akkor az a média, ami az információk közlése helyett a nyilvánosság befolyásolását tekinti feladatának, legfeljebb nem számol be róla."

Dehogy, az a putyin által irányított igazságszolgáltatás újabb hazugsága lenne.
Ha független bizonyíték lenne, arról nem számolnának be.
Az emberek nagy részét nem érdekli az igazság, csak az ideológiák, hogy kinek akar hinni.
Tök mindegy mit bizonyítasz.

Sapika 2015.03.10. 16:58:37

"Nyugaton viszont már eldöntötték, hogy Putyin a felelős, és teljesen mindegy, hogy mi derül ki ezek után."
Kiderülni csak demokráciában derülnek ki dolgok. Oroszországban (pontosabban a Szovjet rendszerben) már a harmincas években bárkiből bárminek a beismerését ki tudták verni. És ezt olyan magas szinten űzték, hogy pl. nálunk a Rajk per élő adásban mehetett a rádióban.
Azóta gondolom a módszerek további fejlődhettek.
Így bármit is derül ki most, igazságtartalmáról majd csak évtizedek múltán tudnak meggyőződni az akkori történészek.
Nálunk szerencsére jobb a helyzet, mivel négy-öt előzetesben töltött év után már fény derül az igazságra. Többnyire.

_most_ 2015.03.10. 17:25:54

az orosz hírforrások teljesen hiteltelenek, így elég kicsi az esély, hogy kiderüljön az igazság, így meg a legkézenfekvőbb azt feltételezni, hogy Putyin tette, hisz másnak tényleg nem állt érdekében. Mióta megtámadták Ukrajnát folyamatosan hazudik, ügye most derült ki, hogy Krím megszállását már jóval a népszavazás előtt eldöntötte, az meg hogy nincsenek orosz katonák Ukrajnában teljesen nyilvánvaló hazugság, ezek után mégis ki hinne Putyinnak, mármint a fizetett Putyin bérenceken kívül :)

fran7 2015.03.10. 17:31:07

@_most_: Miért szerinted Obamaék nem tervezték el pontosan a Majdan-i eseményeket vagy nem tudták, terveztek valamit arra az esetre, ha Asszadék távoznak a hatalomból? Politika az ilyen terveznek. Csak Putyin tervei bejönnek. Obamáé meg nem. Gondolj csak az arab tavaszra. Csak a mainstream média fizetett emberei hitték el, hogy az twitter forradalom volt.
Másrészt ahogy hallgattam a szakértőket, Nyemcov inkább egy szimbolikus figura volt. Olyan mint nálunk Fodor Gábor, bár mindenki ismeri, de szavának semmi jelentősége nincs.

_most_ 2015.03.10. 18:02:55

@fran7: Nyemcov bizonyítékokat akart nyilvánosságra hozni, az oroszok ukrajnai jelenlétéről, ki mégis ki másnak lett volna bármilyen indítéka megölni? Amúgy meg azt hittem a fajtátok szerint, az volt USA terve, hogy eltávolítsa egymástól az EU-t meg az oroszokat, ez azért bejött :)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.03.10. 18:06:02

@_most_:

"a legkézenfekvőbb azt feltételezni, hogy Putyin tette, hisz másnak tényleg nem állt érdekében."

Csak legalább tucatnyi politikai, vallási vagy gazdasági erőnek állt érdekében. Putyinnak meg semmiképp. De azért hajtogasd a marhaságaidat, a libsibolsi szektád zabálni fogja, mint gyöngytyúk a takonyt.

"most derült ki, hogy Krím megszállását már jóval a népszavazás előtt eldöntötte"

Lófaszt döntötte el. Az derült ki, hogy megvoltak a tervek a Krím megszállására. Ez semmit nem jelent, a NATO-nak is vagy 50 éve megvannak a tervei a Szovjetunió, később Oroszország elleni nukleáris csapásra, aztán mégsem határozták el a csapásmérést.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.03.10. 18:08:17

@_most_:

"az meg hogy nincsenek orosz katonák Ukrajnában teljesen nyilvánvaló hazugság,"

"Nyemcov bizonyítékokat akart nyilvánosságra hozni, az oroszok ukrajnai jelenlétéről, ki mégis ki másnak lett volna bármilyen indítéka megölni?"

Ha szerinted nyilvánvaló hazugság, akkor Nyemcov bizonyítékai értékletelenek, fölöslegesen voltak. Ergo értelme sem volt ezért megölni.

Legalább két egymást követő kommentedben ne mondanál ellent önmagadnak. A logika sajnos nagyon nem az erősséged.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.03.10. 18:08:45

@_most_:

"hazudsz, Putyin bérenc komcsi."

Húha, ez aztán az ütős érv! :P

_most_ 2015.03.10. 18:23:05

@Kovacs Nocraft Jozsefne: értem tehát Nyemcov annyira jelentéktelen, hogy Putyinnak nem lenne oka eltenni láb alól, de közben ezt a jelentéktelen embert a fél világ meg akarta ölni :D

különvélemény2 2015.03.10. 18:51:19

@_most_: "Mióta megtámadták Ukrajnát folyamatosan hazudik"
Annak a negyedét nem hazudozzák össze, mint amit az ukrán kormány és az azt kritika nélkül átvevő nyugati sajtó.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.03.10. 20:01:38

@_most_:

Csak a negyed világ, de amúgy egészen jól érted. A Charlie Hebdo karikaturistái is abszolút jelentéktelen emberek voltak, mégis megölték őket. Salma Rushdie is elég jelentéktelen ember, mégis fatvát adtak ki a megölésére. És a végtelenségig lehetne folytatni a jelentéktelen emberek sorát, akiket a negyed világ (=az iszlám világ) nem csak meg akar ölni, hanem meg is öl.

Szóval megint megtaláltad a szarva közt a tőgyit, te libsibolsi félkegyelmű.
süti beállítások módosítása