sorok között

sorok között

Navracsics elkente Csányi Sándor száját

2013. július 19. - Politikai Ateista

A kormányzat kommunikációs szakemberei még mindig nem tudták elmagyarázni az összes politikusnak, hogy bizonyos szavaknak súlya van.


Pedig a Kósa-Szijjártó államcsődözését követő árfolyamzuhanás meglehetősen szemléletes példa volt.

Navracsics Tibor valószínűleg valami mással volt elfoglalva.

Jókora gyengüléssel zárt szerdán a Budapesti Értéktőzsde irányadó indexe, mely elsősorban az OTP zuhanásának köszönhette az eladói nyomást. A bank azt követően került lejtőre, hogy a közigazgatási és igazságügyi miniszter újabb mentőcsomagok ötletét dobta be a köztudatba a devizahitelesek számára. -  Földhöz vágták az OTP-t Navracsics szavai - Napi Gazdaság

A Navracsics-effektus tegnap is éreztette a hatását a tőzsdén.

Konkrétumok nélkül különösen veszélyes a devizahitelesek megmentésével kapcsolatban ötletelgetni a tévések kamerái előtt. Ilyenkor maradnak a találgatások.

Nehéz megítélni a jelenlegi információk alapján egy esetleges “Végtörlesztés 2.0″ esélyét és hatókörét – vélekedett Gyurcsik Attila, a Concorde vezető elemzője, mondván, megszellőztetett valamit az igazságügyminiszter, ám nem tudjuk, hogy milyen kormányzati elképzelés húzódik meg emögött. Ezért egyelőre csak találgatni lehet, hogy mennyiben érintheti ez az OTP-t - hűtötte a kedélyeket az elemző. - Padlóra küldi a kormány az OTP-t - Tőzsdefórum

A kormány is csak találgat. Azt még nem tudják hogyan akarják csinálni, csak azt, hogy mit. Majd kiagyalnak valami általánosat, és visszamenőlegeset.

Remélem azért majd jobban végiggondolják mint az ócsai devizaparkot.

Most érkezett:

Csányi Sándor menekül!

Valóságos pánik tört ki a bankpapír piacán, miután a BÉT honlapján közzétett tájékoztatás szerint Csányi Sándor az OTP Bank Nyrt. elnök-vezérigazgatója tegnap 4.668,-forint/darab átlagáron 342.818 darab OTP törzsrészvényt értékesített. - Elszakadt a cérna az OTP piacán - 7% feletti mínusz - Profitline

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr395414124

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

toportyánzsóti 2013.07.19. 08:14:03

Ezek a srácok tényleg ennyire hülyék,bár önhitten földöntúli értelem birtokosaiként tetszelegnek.

Csabácsi 2013.07.19. 10:22:11

Titike, apuci mit szól hozzá, hogy ennyire más lettél mint Ő ? Emlékszel még a beosztásaira,meg a tisztségeire, ugye? Vagy emlékeztessek én? Nem, annyira gonosz azért nem leszek. Bár néha megérdemelnéd, hogy emlékeztesselek, mennyire messze esett az a bizonyos alma...

M_R 2013.07.19. 11:29:54

Ha Navra Csicska meg a többi fidesznyik marxizmus helyett közgazdaságot tanult volna, akkor nem jönne ki a szájukon rendszeresen ilyen orbitális marhaság..

Kim Jong Un 2013.07.19. 11:35:10

Valahogy meg kell buktatni azt a kibaszott gyurcsanyt.

Mitzimackó 2013.07.19. 11:59:07

@Kim Jong Un: vagy Bajnait, vagy akárki posztkommunista libsibolsit!

Kakimaki0123456789 2013.07.19. 11:59:54

Vagy csak shortolni akartak a forintot vagy az OTPt. Orbanek kormanyzasa alatt mindig ez tortenik, az elozo ciklusukban is rendszeresek voltak az ilyen esemenyek.

Frőczy Sanyi 2013.07.19. 12:02:37

Nem lennék meglepõdve, ha OTP részvényeket shortoltak volna a fijjúk mielõtt kiküldték volna az aktuális arcot böfögni egy picit a devizahitelesek megmentésérõl.

lobster thermidor 2013.07.19. 12:11:55

Mondjuk éppen pont magasról tennék rá, hogy egymás között hogyan osztják a lapokat, ha a végén nem az én hátamon csattana mindig az ostor!

Gera 2013.07.19. 12:13:26

Javasolnám, hogy minden tartalmat nélkülöző árfolyammanipuláló nyilatkozatok helyett szórakozzanak inkább azzal, amivel egyidősek.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.07.19. 12:14:32

csak nem otpvel sortol valaki közülük????

Quentin vagyok Montargis-ból ! 2013.07.19. 12:15:24

@Csabácsi: Aha, tehát mondjuk Pető Ivánnál, Bauernél ne firtassuk a papa múltját, de szted Navracsicsnál ez megtehető..

ob.szerver 2013.07.19. 12:15:57

"Remélem azért majd jobban végiggondolják mint az ócsai devizaparkot."

Hát hogy a picsába ne?

Ezzel most végleg padlóra küldik a bankrendszert, a rezsicsökkentés 2.0-val a közszolgáltatókat.

Orbán, akarom mondani Mészáros Lőrinc, Simicska és Nyerges szarér-hugyér' fogja felvásárolni őket.

Régóta vannak olyan vélemények, hogy hadd győzzenek jövőre, hogy a saját szennyük ömöljön a nyakukba és fulladjanak bele. Idáig úgy gondoltam, hogy ők megérdemelnék, de az ország nem, az évtizedekre szóló leszakadást.

Ma már úgy látom, hogy a rombolás és a pusztítás olyan mértéket öntött, hogy már mindegy, hogy mi lesz jövőre.

Ennek az országnak legjobb esetben is évtizedekre befellegzett.

embertelen brambertalan 2013.07.19. 12:18:20

most hallom a hiradoban hogy csanyi elvtars eladta az osszes otp reszvenyet.

Gera 2013.07.19. 12:33:20

Ha lenne OTP részvényem, engem azért szíven ütne, ha az elnök-vezérigazgató egy nap alatt eladná a részvényeinek a 99,5 százalékát.

Patreides · patreides.blog.hu 2013.07.19. 12:33:57

"Dr. Csányi Sándor tegnap nagy tételben kezdte adni az OTP részvényeket, összesen közel 1,7 millió darab részvényt borított a piacra, ez közel 7,8 milliárd forintnak felel meg."

www.portfolio.hu/vallalatok/nagytetelben_adja_csanyi_az_otp_papirokat.186877.html

Úgy szép az élet, ha zajlik.

Steve123 2013.07.19. 12:34:37

kerdezzbatran.blog.hu/2013/07/18/devizaados_mentes_127_resz

A devizahiteleseket folyamatosan menteni kell. Lassan az OTP-t is. 2%, 3%, 5% az esés, ma 6%-nál járunk. Mit mindanka majd az OTP betéteseinek?

látjátok feleim szümtükkel 2013.07.19. 12:51:03

@Kim Jong Un:
Ja! Meg meg kell hálálni Csányinak, hogy esetenként mellettük állt, őket segítette, nem?

látjátok feleim szümtükkel 2013.07.19. 12:53:16

@Gera:
Látod ez a baja a magyarnak, nem a részvényével, hanem a szívével foglakozik. Add el gyorsan te is, ha van mit. Vagy vegyél, ha jó súgód van.

jog-ász 2013.07.19. 12:55:53

csak nem állambácsi(vagy környzete) vásárolja meg az otp részévnyeket, jó óccsón? ugyis magyar bankot akartak, még hozzácsapják a takszövöket, a devizahtielesek megmentésével kivonul a két osztrák bank, az ő ügyfeleiket is hozzácsapják a bankvízfejhez, igy sok kisebb helyett a nyakunkra ül egy nagy..back to 80's.

Link elek 2013.07.19. 13:04:54

ezekbol kinezem, hogy beshortoltak az OTP tegnapelott...

Quentin vagyok Montargis-ból ! 2013.07.19. 13:07:13

Jelenleg ki az otp többségi tulajdonosa?

parandroid 2013.07.19. 13:07:28

most mi a gond? navráéknak és a szíjjártó-féle yuppieholdudvarnak kellett némi költőpénz a nyárra. beálltak kicsit shortolni. láttunk már ilyet, a lázár-kósa-féle görögcsődözéskor. csak az a kár, hogy engem lehagytak a nemzeti körsms-ből.:)
smskormány.

göndörke 2013.07.19. 13:10:53

ki van ez találva kérem szépen, Titike beszél, Sanyika cselekszik, a holdudvar meg gyarapszik

Spiro 2013.07.19. 13:12:20

Visszajöttek a brókerek a nyári fesztiválokról, és mámorból ébredve támadják a Forintot, meg az OTP-t. (Selmeczi szenátor) :D

Még 10 évig tarthatnak a válságadók. „…A magamfajta emberek szeretnek valami jelentőset véghezvinni, valami rendkívülit…” (Orbán Viktor) – és ezt komolyan nyilatkozta a WSJ-nak. TÉBOLY.

„Sose szabd fullba nyomni a kretént!” www.youtube.com/watch?v=0JMqyQknmJ0

„Never go full retard!” www.youtube.com/watch?v=oAKG-kbKeIo

szuperkrumpli 2013.07.19. 13:13:46

Az egy dolog, hogy elkergetik a külföldi bankokat, de akkor mi van ha elsőnek a legnagyobb magyar bankot gurítják a tönk szélére!? Úgy tűnik már nem is az a lényeg, hogy magyar legyen vmi, hanem, hogy állami vagy államhoz nagyon közeli!

Spiro 2013.07.19. 13:23:28

Ritka egy képesség, de amihez nyúlnak, az szarrá változik.

Ezt nevezik negatív indikátornak. Pont az ellenkezőjét kellene csinálniuk, mint amit gondolnak.

timargabor · http://kard.blog.hu 2013.07.19. 13:34:02

Végiggondolták már a nyilatkozat előtt. Hányszor volt ilyen, hogy először csak a lufi ment fel, és aztán az abból találgatható legrosszabb forgatókönyvet csinálták végig?

huhhhu 2013.07.19. 13:37:27

Azért érdekes, hogy szapuljuk a bankokat. Jó, van alapja. De arról nem szól a fáma, hogy ez a rohadmány banda ha megszólal, akkor zuhan a tőzsde, emelkedik a forint árfolyama. Ezáltal mennyivel ugrik meg a törlesztőrészlet. Eltakarodhatnának már a retekbe, mert tényleg lerohad minden. Kormányváltáskor 260.- ft volt az euró. Nem kis különbség.

Netuddki. 2013.07.19. 13:48:12

@Kim Jong Un: "Valahogy meg kell buktatni azt a kibaszott gyurcsanyt."

Fideszes balfaszok! Csak szólok, hogy a qrcsány már legalább 5 éve megbukott...

2013.07.19. 13:50:00

Sok rohadék liberális köcsög, nektek már csak a szájatok járhat, az életbe nem kerül hatalomra a brancsotok! Egyre népszerübb a FIDESZ, mert tudnak és akarnak korményozni és hál' istennek, most már a pénzt is kihúzzák a nyomorult ballibsik kezéből!

Netuddki. 2013.07.19. 13:50:34

@huhhhu: Kinek nem világos még? Ahogy a forint kezd erősödni, most éppen 290 felé kúszott az ojró, ezek a balfasz fideszesek visszarugdalják 300-ra...

jolaca 2013.07.19. 14:03:32

Ép ésszel nem lehet feltételezni, hogy ezek az országmentő fiúk ilyen hihetetlenül dilettánsok lennének gazdasádi-pénzügyi kérdésekben. Már csak azért sem hihető, hogy ismételten idióta elszólások ezek a tőzsderomboló, forintdevalváló bejelentések, mert egyébként a legszigorúbban megtervezett, betartott, hatékony kommunikáció megteremtőiről van szó.
Nem tudom, Viktor mennyit konyít a pénzcsináló dolgokhoz, de Simicska háttér-észkombájnról már az elhíresült székházügy idején kiderült, hogy nem kisstílű csaló. Gondolom, az agyában hoszzútávú rendszerbe foglalva ott van minden efféle ügyeskedés, ami bennfentes információk birtokában hihetetlen haszonnal ki lehet aknázni (jelenleg pl. az OTP felfuttatása majdnem ötezerre, diszkrét eladás, majd a jól elhelyezett bejelentés utáni összeroppanás után majdnem 20 százalékkal olcsóbban visszavásárlás - csinos haszon egy kövér pakett esetén úgy 3 nap alatt). Így a kampányban egyre éhesebb holdudvar zsebeit is be lehet tömni, nem beszélve a főmogulokról.

Erre a Szellemi vezetőnek mindössze csak rá kell bólintania - és voilá! Mert, hogy rá kell, az egyszemélyes demokráciánkban nem kérdéses (hívői előtt sem). Nulla kockázattal, soha el nem számoltathatóan.

Kik állják a cehhet? - Te meg én. Akik összedobtuk a nagy közös vagyont. Akik mindig csak betesznek (vagy elveszik tőlük), soha nem kedvezményezettek. És jó részünk még tapsol is hozzá...

Csehovnyik 2013.07.19. 14:04:23

@Lindalinda:

Nicolae Ceaușescu Romániát nyomorba döntötte, az emberek éheztek, az árvaházak dugig voltak.
"A forradalom óta eltelt 20 év után a Ceaușescu-kultusz újra hódít Romániában. A romániai Soros Alapítvány 2007-es felmérése szerint a román állampolgárok egynegyede Nicolae Ceaușescut tartja az eddigi legjobb román politikusnak. Egy 2009-es CURS-felmérés szerint a románok 83%-a úgy tartja, hogy Ceaușescu nem volt rossz vezető. Az egykori államelnök, diktátor tehát jó eséllyel indulna a romániai elnökválasztáson."
Valami ilyesmi buzgó vakságot érezni most is a kedves habzó szájú Fidesz szavazók körében.

Jenyei 2013.07.19. 14:24:20

Demján, Csányi megkapta a magáét. Ők eddig nem tudták mi a Nemzeti Együttműködés Rendszere, de okos emberek, hamar megtanulták. Közstadion magánterületen.

Szamiz67 2013.07.19. 14:30:58

Ezt még kell egy csöppet emésztgetni, Csányi Sándor gyakorlatilag kiszállt az OTP-ből...

látjátok feleim szümtükkel 2013.07.19. 14:35:42

@jolaca:

Megnéztem mennyi is volt az osztalék a tavalyi érve:
"Az OTP Bank Nyrt. 2013. április 26-án megtartott közgyűlése a 2012. üzleti év eredménye után a
Bank törzsrészvényeire, a névértékre vetítve 120 százalék osztalék kifizetéséről határozott."

milyen szép a Vértes, ó 2013.07.19. 14:36:04

@kovi1970:

Szerinted meg tudja saccolni a szerencsétlen, milyen évet írunk? Szerinted hány hónapig tartott, mire bemagoltatták vele a baromságokat? Szerinted majd nekiáll újakat tanulni? ;-)

cellular 2013.07.19. 14:37:50

@Lindalinda: Egyesek kritikával illetik a kormányt. Te pedig tűrhetetlen stílusban fröcsögsz ezekre az emberekre, akik nem is ártottak neked, nem is ismered őket.

Az a gond, hogy ebben a stádiumban már tényleg tök mindegy, mi zajlik itthon. Ha 10%-kal zuhan az életszínvonal, ha minden visszafejlődik, az sem gond. Az egészségügyi ellátás soha nem látott mélyponton van, az oktatás romokba dől épp most, gazdaságilag is rosszul állunk, és minden kiszámíthatatlan, ami egyébként a gyermekvállalásnak sem kedvez. De ez mindegy, mert már tényleg az a cél, hogy Viktort hatalmon kell tartani. Ennyi. Ez a fő cél, a többi nem számít.

almatermelő 2013.07.19. 14:41:45

@Lindalinda: ...a FIDESZ, mert tudnak és akarnak korményozni és hál' istennek, most már a pénzt is kihúzzák a nyomorult ballibsik kezéből...

Úgy érti, hogy elveszik mástól?

Pszt! 2013.07.19. 14:48:50

Faszér nem shortoltam első szóra az otp-? Nagyot kaszalhattam volna. :-(

gigacherry 2013.07.19. 14:50:50

@Bretschneider detektív: Gondolom úgy, hogy Lindalinda úgy gondolja, hogy a kormány a forint és az OTP bedöntésével húzza ki a pénzt a libsibolsik zsebéből, mert hogy akinek forintja vagy OTP-je van, az mind libsibolsi, a többieket a kormány időben tájékoztatta arról, hogy ettől a kettőtől szabaduljanak meg (gondolom ő is jobban tájékozott, mint mi).

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.07.19. 14:55:26

Az beszélik már egy ideje, hogy az OTP már nem kedvenc, inkább a takarékoknak kell kedvezni. Csak azt tudnám, kivel fog Orbán meccset nézni Csányi helyett?

Mária 2013.07.19. 14:57:55

Na és mi van, ha az államcsődözés csak a fedősztori, és az OTP más okok miatt van szarban, és egyébként is ez történt volna, ami történt, és ami még történni fog?

flort 2013.07.19. 14:59:17

@Csabácsi: az apját hagyd ki a játékból, rendes ember.

gigacherry 2013.07.19. 15:15:44

@Lindalinda: Kedves Lindalinda, hálás lennék, ha írnál erről bővebben és megjelölnéd a forrásodat, ahol arról írnak, hogy Navracsics legutóbbi nyilatkozata része annak az akciónak amelynek keretében a balliberálisok anyagi forrásait akarja korlátozni a kormány. Köszönöm.

vontod75 2013.07.19. 15:19:56

Gondoltam szólok, hogy ma már 97.000 OTP részvényt vett a Sándor...

Kim Jong Un 2013.07.19. 15:22:06

@kovi1970: de azert te megis raszavazol bazdmeg!!!

Blogger Géza 2013.07.19. 15:23:17

Na most ebben az országban két dolog miatt szokták kritizálni a kormányt:

1) ha előzetesen megszellőzteti a terveit, egyeztet, és ez persze megjelenik a sajtóban.

2. ha ezt nem teszi, csak bevezeti az intézkedést.

Döntsük már el, mert így összezavarjuk a hőbörgő elvtársakat.

komplikato 2013.07.19. 15:26:34

@Steve123: Most pár órával később már -8%, azért ez ilyen rövid idő alatt ... most megnézem az elemző cikkeket, de azért esz a penész, hogy tényleg kell a Csányinak befektetésnek élelmiszer iparba, vagy csak bizonyos köröket akart ezzel nekifutásból tökön rúgni? mert oka bőven lett volna utóbbira is elmúlt pár hónap után. Azaz nem kéne a baráti nem-oligarchiák kezét harapdálnia egyeseknek.

komment2010 2013.07.19. 15:30:38

@Blogger Géza: hogz te egy mekkora hülye vagy ember...!! Nem szokásom másokat lehülyézni ismeretlenül de ekkora debilre nem lehet mást mondani. Terelgeted a témát? Itt a lényeg az hogy:
1., Valszeg a teljes árfolyamkülönbözeti veszteséget a bankokkal viteteik el.
2., ment a füles a Csányinak mint régi havernak hogy ezt te sem úszhatod meg
3., minimalizálandó a veszteséget ő nagyon gyorsan kipattant a bankból
4., közben akár shortolhattak is nem tudom
5., engem nem lepne meg ha a nagy magánbefektetők között orbánc haverok is lennének, de nem hiszem
6., az OTP, a Raffi és társainak havaztak, ezt nem fogják elbírni mennek innen ahogy csak tudnak.
7., és upssz egycsapásra megvan a hely és az igény a takszövetkezeteknek/ra amikből az összeset 1 (haver kivételével) lenyúl az állam!
Én csak gratulálni tudok mind az orbáncnak mind a sok hülye magyar embernek. Lesz itt csúnya világ, de nagyon...! :(

komplikato 2013.07.19. 15:30:52

@vontod75: "Gondoltam szólok, hogy ma már 97.000 OTP részvényt vett a Sándor..."

Az tök jó, akkor most van kb. 107.000 OTP részvénye az eladott röpke 1.692.818 darab részvényhez? Vagy ne feszegessük?

Csabácsi 2013.07.19. 15:30:53

Kicsi Flort, tökéletesen megegyezik a véleményünk. De engedd meg nekem, hogy legalább hadd csodálkozzak.

Netuddki. 2013.07.19. 15:31:46

@látjátok feleim szümtükkel: Irónia?
Az a legutolsó amit ettől a fideszes trolltól várok. Még nincs 300 hozzászólása de már sikeresen bemutatkozott...

"Kim Jong Un 0 bejegyzést írt és 276 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban. 2013.04.16. óta tag."

cellular 2013.07.19. 15:33:40

@Blogger Géza: Jó, most képzeljünk el egy fiktív szituációt:
A kormány előzetesen meghirdeti, hogy minden magyar polgár cipőjébe holnap reggel, és ezentúl minden reggel egy darab szart fognak belecsempészni. Ezt kihirdetik, összeülnek az érintettekkel, és világosan elmondják, hogy ez így lesz, és az Alaptörvénybe is beírják majd. Sorban derülnek ki a részletek a szar állagát, szagát és formáját illetően.

Erre a hülye hálátlan nép nem hőbörögni kezd?

A másik eset: A kormány kitalálja a fent említett szart a cipőben, de nem szól róla senkinek.
Másnap, mikor mindenki belelép a szarba, elkezdenek az emberek hőbörögni.

Ezt követően jön egy kommentelő, és kijelenti, hogy ezeknek a hálátlan embereknek semmi sem jó!

vladimir964 2013.07.19. 15:34:42

Hasionló esetekben az USA versenyhivatalánál fel szokott merülni a bennfentes kereskedelem gyanúja, oszt vizsgálatot indítanak, a tranzakciókat meg zárolják...

béla a görög (törölt) 2013.07.19. 15:35:54

Ha tovább nézel lehet hogy nem a 'Végtörlesztés 2.0' hanem az 'Államosítás n+1' ami miatt bemondta az unalmast... Lehet tud valamit...
érdekes 2008/2009-ben nem szakad el a cérna, most elszakadt
Pénzt meg majd biztos nem viszi ám ki az országból... ááá, nem. biztos berakja az OTP-be vagy a TAKSZÖV-be.
Én meg örüljek hogy magyar viszi ki a pénzt külföldre nem egy külföldi Ideológiailag össze vagyok zavarodva...
Fideszes magyar menekül a 2/3-os fideszes kormányzás alatt és viszi a pénzét küldöldre... Most ez hogy van, nem értem...
Tudom megvan! 'Gyurcsányahibás!'

Blogger Géza 2013.07.19. 15:35:55

@cellular: Többszázezernyi devizahiteles problémájának (részbeni) megoldása, és a Kúria döntse nyomán előállt jogi bizonytalanságnak a megszüntetése nem is hasonlítható ahhoz, hogy valaki szart csempész egy cipőbe.

komplikato 2013.07.19. 15:36:16

@komment2010: Mi van ha a múltkor feszegetett Takarékszövetkezet mutyi versus fedezett nélkül levegőben lógó eurós államkötvények téma folytatását látjuk? Ha valaki szerette volna, ha az OTP még is megveszi a lekötött papírokat (ami ezek szerint wc papír értékű se) és ezt még a Csányi se gondolta elfogadhatónak?
Vagy csak simán megzsarolták, hogy pár havernak kell olcsó sok OTP részvény, ha nem adja úgy is el tudják szedni? Így eladta, leesett az ára, haveroknak olcsóért megvan.

Blogger Géza 2013.07.19. 15:37:30

@komment2010: Miért is annyira csúnya világ, ha megnő esetleg a magyar bankrendszerben a magyar tulajdon aránya?

komplikato 2013.07.19. 15:40:12

@béla a görög: Jelenleg koreai banknál vagyok, bár magyar fióknál. Ez a közeli jövőben igen gyorsan változhat külföldi bank külföldi fiókjára ... valami rejtélyes okból ilyenek kötésére már 2011-ben létrejött online és offline (Budapest!) bank. Nyilván azért mert ők butusok és nem értenek hozzá ...

komplikato 2013.07.19. 15:43:55

@Blogger Géza: Ami nem mindegy az a HOGYAN. Tudod erkölcs és etika.

Netuddki. 2013.07.19. 15:49:40

@Blogger Géza: Bammeg, le se tudnád tagadni, hogy az orbán rezsim igéjét terjeszted. Tudom, tudom, nem is akarod tagadni. Csak szólok, hogy itt nem mindenki hülye ebben az országban, legfeljebb téged nézünk annak ahogy hegynek fölfelé kilógó nyelvvel tolod a piros biciklit...

Miazmás · http://miazmas.blog.hu 2013.07.19. 15:55:37

@kovi1970: Blogger Géza hívő fideszes. Híján van a racionalitásnak.

jolaca 2013.07.19. 15:55:54

@látjátok feleim szümtükkel: Igen, tudom, van részvényem.
Ez a 120% részvényenként 120 Ft/részvény volt (a névleges 100 Ft).

cellular 2013.07.19. 15:59:39

@Blogger Géza: Aha. Látom átment az üznet. Meg mindenki cipőjébe szart tenni minden reggel még ez a jó kormányunk sem tudna, itt is sántít a hasonlat, tudom.

Netuddki. 2013.07.19. 16:06:03

@cellular: Hogyne tudna. Ha elég sokba kerülne, és elég sokat le lehetne nyúlni belőle akkor bizony minden reggel szart találnál a cipődben...

komplikato 2013.07.19. 16:06:08

Hmmm. Minap "valaki" nyilatkozta, hogy legalább 10 évig marad a bankadó (aminek megszűnésével 2x beetették a bankokat ugye), és aznap elkezd esni az OTP, másnap pedig Csányi eladja szinte az összes részvényét ... nyilván nincs összefüggés.

Netuddki. 2013.07.19. 16:20:02

@komplikato: Ostoba orbán! A bankok hanyatt homlok fogják támogatni az ellenfelét ha egy kis esély van arra, hogy lenyomja jövőre, és megszűnik ez a qpleráj ami most van adózás terén...

komment2010 2013.07.19. 16:21:48

@komplikato: abszólut lehetséges a fedezet nélküli papírok erőszakos megvételének kizsarolása is. A végeredmény szmepontjából kb. tök mind1. Mondjuk az is hülye aki ma magyar állampapírt vesz... Főleg ha magyar nemzetiségű a csóka.... Simán kinézem az orbáncból hogy kiáll és beint nekik hogy bocs de nem fizetjük vissza sem a pénzt sem pedig a kamatokat. Azt egy magyar ember hova tud menni sírni...???
@Blogger Géza: leszarom hogy magyar vagy külföldi bank van többségben a magyra piacon. Érdekes módon az ésszel bíró, az árfolyamon nyerészkdeni nem akaró hitelfelvevőket (forinthitel...) senki nem akarja mentegetni vagy támogatni és valszeg nekik nem is kell segítség... Mert azok átgondolták amit csináltak. Szerintem simán megugorja a forint a 320-340Ft/Eurós sávot amint minimalizálni tudják a magánszemélyek kárát azzal hogy mentegetik őket jobbra és balra. Ugyanez a svájci valutára is. Aztán az MNB valutatartalékából meg kifizetik az önkormányzatok egy részét de nem az egészet. Aztán majd elszáll az árfolyan. Jó áron fognak a gépsorok mellet az alulképzett magyarok a jó multiknak dolgozni, jó áron. Igaza lesz az orbáncnak fogunk mi itt termelő nagyhatalom lenni... De a bérek semmire sem lesznek jók... Szegény Magyarország!! :(

komment2010 2013.07.19. 16:40:53

Idézet egy orbánc interjúból: (különös figyelemmel olvasdandó az utolsó mondat):
"Orbán Viktor az interjúban olyan vezetőként jellemezte magát, aki vonzó munkának tekinti az ország megmentését, megújítását. „Ez egy igazi kihívás, nem olyasmi, mint egy bürokrácia újjászervezése. A magamfajta emberek szeretnek valami jelentőset véghezvinni, valami rendkívülit. A történelem megadta nekem ezt az esélyt. Tulajdonképpen három alkalommal adatott ez meg nekem. Vezetőként mindig történelmi kihívások értek. Amikor a dolgok jól mennek, olyankor úgy tűnik, választásokat vesztek, mivel az embereknek már nincs szükségük rám″ – közölte."
Hát mindenki vonja le a megfelelő következtetéseket ezek után... :(

cellular 2013.07.19. 16:44:04

@komplikato: De tényleg, ilyenek után miért nem mond le Cséfalvay? Konkrétan emlékszem arra a napra, amikor határozottan kijelentette, hogy a kormány állja a szavát, és 2 év múlva kivezetik a különadókat. Ezek után még a helyén van... még akkor is, ha nem ő a hunyó ebben a történetben.

Meg hát ki emlékszik már arra? Nincsenek következmények. Úgy látszik a hitelfelvételnek sincs. Nekem is szarrá kellett volna adósodnom, hátha megmentenek. Az önkormányzatok dettó. Aki nem adósodott el, aki felelős költségvetést készített, aki nem tömte tele a haverok zsebét, az jár rosszul. Nem igazságos ez így. Azt tanítja, hogy bármit megtehetsz, majd az állam megment. Kivéve persze, ha becsületes vállalkozásod van, mert ha jól megy, előbb utóbb szemet vet rá a kormány.

Pop40 2013.07.19. 16:45:33

@komment2010:
"Amikor a dolgok jól mennek, olyankor úgy tűnik, választásokat vesztek, mivel az embereknek már nincs szükségük rám″"

Ha ez így működne, ez a szarházi tolvaj jövőre 300%-kal nyerne.

De azért túl nagy következtetéseket ne vonj le belőle, hogy a degenerált felcsúti miket dumál összevissza. Ha mikrofont vagy kamerát lát, dumál, most éppen ez jött ki belőle.

Csabácsi 2013.07.19. 16:56:21

flort: nem csak 300 kilométerrel távolabb élek. Fáj még a hasad?

komplikato 2013.07.19. 17:00:41

Megjegyzés a bejegyzés címéhez:
Szerintem a Navracsics ennyire nem tehetséges arc, sőt. nem kente el senki száját, de lehet fog még kuncsorogni Csányinál, hogy a cipőjét suvickolhassa.

valaki senki 2013.07.19. 17:34:19

@Lindalinda: Asszem, észt azt nem kaptál az acsargáshoz... Örülök, hogy örülsz, ha szopatnak, de sajna, én nem.

lobster thermidor 2013.07.19. 18:05:45

@Online Távmunkás:

Lehet, hogy Csányi nem szereti már a szotyit.

lobster thermidor 2013.07.19. 18:10:55

Az a forgatókönyv is játszik, hogy Csányi a rekordeladással jócskán, most közel 20 százalékkal lenyomta az OTP részvények árát. Felvett 7,8 milliárdot.
Majd amikor úgy érzi, hogy a papír a padlón van, visszavásárolja az eladott részvényeit. Így néhány mozdulattal az árfolyam különbözetből hozzájut legalább 1,5 milliárd haszonhoz.

Persze ez csakis azért lehetséges, mert ahogy a miniszterelnök is megmondta, ma Magyarországon munkaalapú társadalom van.

Blogger Géza 2013.07.19. 18:38:56

@komplikato: Nektek az teljesen mindegy. :) Ha simán Rába vagy MOL-részvényt vett az állam, akkor is habzott a szátok. :)

toportyánzsóti 2013.07.19. 18:51:58

@Blogger Géza: Feleslegesen és oktalanul elvtársazol,csak segítel belőni a szintedet és pártállami kötődésed.

balfék 2013.07.19. 18:56:54

@Blogger Géza: Böfögd már ide milyen pénzből is vették azt a MOL részvényt? Tán csak nem annak a mocsok IMF-nek a pénzéből? És mennyi is azóta a bukta ezen?

látjátok feleim szümtükkel 2013.07.19. 20:59:39

@cellular: "Nem igazságos ez így."

Miért? Beszélt valaha a fidesz az igazságról Gyurcsány beszédén kívül? Bezzeg a családról, meg a rokonokról annál többet. Tudod van egy regény is (a rokonokról, főleg a sógorokról, komákról ),csak azt még 45 előtt írták.

látjátok feleim szümtükkel 2013.07.19. 21:05:47

@deruyter:
Azt, hogy kb. így is a pénzénél van, de ha még tovább romlik az otp, akkor meg nyereséggel vissza tudja vásárolni, feltéve, ha akarja.

Blogger Géza 2013.07.19. 21:22:50

@balfék: Semennyi, hiszen nem lett eladva.

Szúrófény 2013.07.20. 04:01:34

"Az önkény, rendszerint karöltve jár az ostobasággal"! Széchényi.
süti beállítások módosítása