sorok között

sorok között

Befektetési tanácsok Amerikából

2013. március 03. - Politikai Ateista

Emelkedésbe kapcsoltak az irányadó amerikai indexek, amiben szerepe lehetett egy vártnál jobb lakáspiaci adatnak. Bernanke ma ismét beszél a Kongresszusban, valamint az Apple közgyûlésére figyelnek még a befektetők. - 200 pontos pluszban a Dow! - Portfolió

Az Economic Collapse blog, mint ahogy az elnevezés is sugallja (gazdasági összeomlás) nem egy vidám olvasmány. Cikkeket, adatokat, statisztikákat gyűjtenek, amelyekkel azt a meggyőződésüket próbálják alátámasztani, hogy az USA, és nagyjából az egész világ gazdasága az összeomlás határán áll.

Most nem forrásként szeretnék hivatkozni a blogra, legalábbis nem egy bejegyzésre. Még február 6-án jelent meg egy írás "Do Wall Street Insiders Expect Something Really BIG To Happen Very Soon?"  A bejegyzésben olyan anyagokból idéznek amelyek arra utalnak, hogy a Wall Street bennfentesei szép csendben megszabadulnak a részvényeiktől. Én azonban sokkal érdekesebbnek találtam az első hozzászólást, főleg azért mert a kommentelők többsége feltűnően egyetértett.

"Szerintem ez a játék meg van bundázva, ők vásárolnak a pénzeden, azt mondják, hogy ez egy nagyszerű üzlet, közben pedig megszabadulnak a sajátjuktól. Az összes egy csaló. Én mindig is államkötvényekbe fektettem, de most már megszabadultam tőlük. A legjobb befektetés az arany meg az ezüst, de még ezeknél is jobb a víz, élelem, a fegyver és a lőszer, és ha megtanulod hogyan termessz növényeket, és hogyan nevelj állatokat. Ez az ország mindent megkapott, és amikor ez majd eltűnik, annak nagyon csúnya vége lesz." - Richard

Az ingatlanpiaci fellendülés úgy látszik még nem győzött meg mindenkit.

preppers.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr35109109

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

farcsika67 2013.03.03. 08:31:57

olvastam, rendszeresen küldenek cikkeket angolul. hát, ez eddig nem jött be, bármikor bejöhet, úgy mint az ellenkezője is. az idő mondja meg mi lesz.

farcsika67 2013.03.03. 08:33:12

de ha nem hiszel nekik, akkor csináld az ellenkezőjét, annak amit a wall street-i csalók mondanak. és ha igazat beszélnek?

vomit 2013.03.03. 10:35:02

aki nem sejti magatol, hogy gaz van, azon nem lehet segiteni.
kognitív disszonancia:
Belső feszültség, amit egy – eddigi
tapasztalatunknak ellentmondó –
új információ vált ki.
idegen-szavak.hu/kognit%C3%ADv_disszonancia

NIL7 2013.03.03. 14:45:41

Tudjuk, kéremszépen ... világvége lesz :-)) Agyament vészpróféták mindenhol voltak, vannak, lesznek. Mindenesetre elcserélném a virágzó tündérországomat egy összedőlő usára. Dolgos nép lakik ottan.

Muad\\\'Dib 2013.03.03. 14:50:37

@NIL7:
Melyik részét cserélnéd el? A jóléti középosztály, és vezetői réteget, ami valóban jól él, vagy mondjuk az éppen becsődölni készülő Detroit városát? Esetleg az étkezési jegyen tengődő milliókat? Vagy a rendőrállamot, ami óriási mennyiségű embert tart börtönökben? Szóval óvatosan kell ilyeneket kívánni, nehogy véletlenül a szarabb rész sikerüljön...

NIL7 2013.03.03. 15:11:23

@Muad\\\'Dib: Csakis önmagamat tudom vinni az üzletbe - ettől is függ mit tudok tenni azért az országért. Jövő ilyenkorra már valószinűleg kiderül. Várhatóan egy csendes, nagyon szolíd, nagyon dolgos vidéki élet ... az itteni végóráit vergődő feudalista mocsár helyett. Az Isten áldja meg Amerikát - már így előre is. Ha szükségünk lesz az áldásra, akkor duplán.
www.youtube.com/watch?v=-4v5lr7CskQ

Muad\\\'Dib 2013.03.03. 15:15:48

@NIL7:
Te tudod. Én mondjuk nem vágynék egy rendőrállamba, de hát ízlések és pofonok...

Boston2 · http://boston.blog.hu/ 2013.03.03. 15:29:00

@Muad\\\'Dib:
Mert itthon aztán olyan baromi nagy a szabadság és olyan jól mennek a dolgok, igaz?
Van az USA-ban sok vitatható dolog és akad köztük, ami nagyon nem tetszik, de hozzánk képest nagyságrenddel jobban működnek a dolgok és a rendőrállam nem elsősorban azt jelenti, hány ember van börtönben. A drogos bűncselekmények túlszigorított ítélkezése az egyik oka. Viszont senkinek se muszáj drogozni...
De hogy rendőrállam? Itt élek két éve, rendőrt csak akkor láttam, mikor útépítési munkát végeztek és a járőrkocsi terelte a forgalmat, vagy mikor felvezető volt valami konvojnál.
Ha ez az összeomlás, akkor Magyarországot minek neveznéd?

Muad\\\'Dib 2013.03.03. 15:32:39

@Boston2:
Tudod, az USA tipikus példája annak, mikor van egy erős középosztály, egy vékony vezető réteg, meg egy szintén egyre szélesedő alsó réteg, ami a lázadás küszöbén él évtizedek óta. Ez előbb-utóbb robbanni fog, akár struccpolitikát folytat valaki, akár nem. Megjegyzem erre igen sok amerikai értelmiségi felhívta már a figyelmet, mindhiába.

Boston2 · http://boston.blog.hu/ 2013.03.03. 15:36:51

Rengeteg ország van, ahol igen nagy tömegek élnek nyomorközeli szinten, és nagyon vékony elit irányítja, középosztály meg vagy erős, vagy nem.
Mégse robbannak.
A világ így működik sajnos, hogy mindig is egy széles réteg lesz szegény és nagyon kevesek gazdagok. Sose volt és sose lesz más.

Muad\\\'Dib 2013.03.03. 15:45:45

@Boston2:
Csakhogy az USA természetéből adódik, hogy ott az egyén nem tűri úgy a dolgokat, mint egy hagyományos európai, vagy netán ázsiai országban. Amit az is bizonyít, hogy az USA-ban nem is olyan ritkák a lázadások. Míg Európában leginkább arrafelé fordulnak elő, ahol az amerikai "gondolkodásmód" dominanciája, és a bevándorlás a legjelentősebb.

harmincas 2013.03.03. 16:30:53

Már régen megfigyeltem, hogy a blogíró keblére öleli az összeesküvés-elméleteket. Ez a cikk újabb bizonyíték. Igen, nem lehetetlen, hogy ilyen "világvége" lesz. De egy vészmadár honlap egyik névtelen kommentelőjére alapozva megírni ezt... hát az húzós.

Martian (törölt) 2013.03.03. 18:07:59

A szokásos rinyálás... adott egy nemzetközi szinten létrejött, sokszor aberráltan működő pénzügyi-gazdasági-politikai rendszer, amelyben a rövid távú előnyökért többször is feláldozták a hosszú távú stabilitást.
Összesen csak annyit kéne tenni, hogy "átállítani néhány váltót", visszatérni az értékstabilizáló megoldásokhoz (pl. aranyfedezet, fékezni a gyors tőkemozgásokat, preferálni a helyi termelési-fogyasztási ciklusokat, stb.)

val 2013.03.03. 19:30:14

Ha aranyat, ezüstöt, földet veszel (és nem egy részvényfecni formájában), akkor azt meg is kell tudni védeni. (A TEK max a bankokat védi meg ideig-óráig, téged -kis barátom- nem.)
Nyilvánvaló, hogy fegyver kell, de aki fegyvert és zsoldost is vesz, az elveszi majd más aranyát, ezüstjét, földjét.

Ergo az erősebb kutya ba*ik. Új szabadverseny alakul majd ki. De jó lesz. :)

legeslegujabbkor 2013.03.03. 19:40:25

Már csodálkoztam is, hogy milyen békés életem volt, holmi bársonyos rendszerváltással meg kvázi kapitalizmussal. Bezzeg a nagyszülőknek meg a szülőknek kijutott háborúkból, és az igazi éhezésből, meg hogy körülöttük minden megsemmisült, bár abba belekapaszkodhatunk, hogy a vonatok mindig jártak.

Mannlicher 2013.03.03. 19:49:53

@val:
Hol volt itt szó zsoldosról?

kvadrillio 2013.03.03. 20:38:46

"az USA, és nagyjából az egész világ gazdasága az összeomlás határán áll."....nu, kivéve a Gyevi-bírót meg a bankárokat, mert azok vígan mulatnak Bali-szigetén a sikeres banki milliárdos profitoknak..hála....

vomit 2013.03.03. 22:28:05

@harmincas: akkor keress ra erre, es az agyad dobalni fogja az ekszijat azonnal
Tony Rooke Conditional Discharge

flamer 2013.03.03. 22:54:45

@vomit: Bazdmeg, egy "911 truther", ezek pont olyan komoly emberek, mint a Pataki Atis, amikor elrabolják az UFO-k. Ezekre hivatkozni elég súlyos.

flamer 2013.03.03. 23:00:36

@vomit: Egyébként rettenetesen vicces ez az ügy, a fickó nem fizette a BBC-adót, aztán amikor felelpsségre vonták, akkor nekiállt beszélni minden marhaságot, aminek az lett a vége, hogy megvágták 200 fontra. Hát ettől tényleg ledobta az agyam az ékszíjat.

Martian (törölt) 2013.03.04. 00:37:06

@flamer: amennyi bullshit kijön a médiából, a fickó ügye ehhez képest csak a jéghegy csócsa...

Tahó Sandokan 2013.03.04. 06:15:38

Nem ugyan az a helyzet. Az amerikai gazdaság csak lufikat pukkantgatott az utóbbi 20-30 évben. Próbálta felfújni a gazdaságot (dotcom, ingatlan, szórakoztatás, és lehet, hogy az arany is az most, de az apple biztosan). Ezek nem igazán értékteremtő dolgok. Nézzetek szét Detroitban. Az a rothadó valóság a felszín alatt. Nincs termelés, szinte kizárólag a szolgáltató iparból élnek az emberek, ez fenntartható, amíg nyugodtan teszi a dolgát Kína, és van mit lufivá fújni. De előbb-utóbb Kína is megkéri az árát a termékeknek. Illetve az adósság is előbb utóbb akkorára duzzad, hogy robban. 1 billió dolláros érme? Megnézem, ki fogadja el. A Kínai hitelezők biztosan nem. Az apple gyárait viszont igen. Lefoglalnak mindent, és Amerika fenyegetőzhet hadsereggel, de az fog bekövetkezni, hogy az 1 billió dolláros érme egy idő után fizetőeszköz lesz, mert nincs semmi, ami megtámassza azután a dollárt. Szürreális? Kicsit igen, mert ma nagyon nem ez a helyzet, de ez az egész certifikát, derivatíva, és minden pénzmágia csak kártyavár. Elég egy komolyabb huzat, és dől az egész.

Mit tehetsz? Ha van megtakarításod, vegyél egy részén ezüstöt és aranyat. Az ezüst a mai felhasználás mellett 30 év múlva el fog fogyni. Ha nincs, tanulj. Olvass mezőgazdaságról, folytass olyan hobbit, amihez kézügyesség kell, érts valamihez, amivel fizikailag értéket lehet teremteni. A mai világban B tervnek jó, egy válságos világban akár megélhetést jelenthet, hogy tudsz értéket teremteni.

Hogy mikorra omlik össze az egész: Egyrészt nem biztos, hogy összeomlik minden, hiszen tehetnek ellene. Én ma nem látok erre hajlandóságot. De ha összeomlik sem lehet megmondani mikor. 5, 10, vagy 15 év, ki tudja? Ezt a játékot már régóta játsszák és lehet még egy darabig.

Tahó Sandokan 2013.03.04. 06:18:04

Kis kiegészítés: a magas adósság általában összeomláshoz vezet, a görögök sem felfele ívelnek. A magas adósságot akkor tudod effektíven kezelni válság nélkül, ha világháborút nyersz, és más romjain élősködsz. Ez volt a 40-es évek adósságának megoldása.

kvadrillio 2013.03.04. 07:39:50

" Nincs termelés, szinte kizárólag a szolgáltató iparból élnek az emberek, ez fenntartható,"......FENNTARTHATÓ ?????!
DE CSAK ADDIG, AMÍG MÁSUTT VAN ELÉG RABSZOLGA (RABSZOLGATARTÓ TÁRSADALOM ?!!!+) AKIKKEL MEGTERMELTETI AZOKAT A TERMÉKEKET, JAVAKAT, AMELYEKET AZ ÚGYMOND SZOLGÁLTATÓ IPARBÓL ÉLŐK FOGYASZTANAK !!!
KIK VOLTAK AZOK A "PIHENTAGYÚAK" AKIK EZT KITALÁLTÁK ???!!!

kvadrillio 2013.03.04. 07:44:52

@Boston2: ..HMM...ÉS A ROTHSCHILD MEG A ROCKEFELLER CSALÁD HOGY VAN ?????! BE TUDJÁK OSZTANI A BILLIÓ-TRILLIÓ.....VAGYONKÁJUKAT, AMIT AZ ÍGY SENYVEDŐ MILLIÁRDOK, É.HEZŐK, VÉRÉN FIALTATNAK ???!!!

Tahó Sandokan 2013.03.04. 08:14:45

@kvadrillio: A caps lock nem játék, és olvasd tovább a mondatot.

kvadrillio 2013.03.04. 08:27:00

@Boston2: DEHONNEM LESZ MÁS ! ELŐBB UTÓBB A SZEGÉNY RÉTEGEK, AKIK NAGYON SOKAN VANNAK, EGYRE TÖBBEN, MEGUNJÁK A KIZSÁKMÁNYOLÁSUKAT ÉS LEROHANJÁK A HEDGEFUNDOZÓ, ÉLŐSKÖDŐKET, AKIK SOKTONNÁNYI ARANYON KOTLANAK, AMÍG ŐK ÉHEZNEK ÉS MUNKANÉLKÜLIKÉNT TENGŐDNEK...
ÍGY LESZ !!!!!

kvadrillio 2013.03.04. 08:36:17

@Boston2: TÉLLEG CSAK AKKOR LÁTTÁL RENDŐRT ???
A Wall street-i foglalás története - a kezdetektől a mozgalomig www.youtube.com/watch?v=K4VLYGfGDZg fb.me/1cx1uogBN...HMMMMM......

kvadrillio 2013.03.04. 08:37:28

TÉLLEG ???
Wall Street foglalás: több mint 700 tüntetőt vettek őrizetbe ...
gepnarancs.hu › Gumiszoba - Tárolt változat
2011.10.02. – A Guardian jelentése szerint kaotikus jelenetek közepette 700, a gazdasági válság ellen tüntető hídfoglalót vettek őrizetbe a több ezer közül, ...

Mannlicher 2013.03.04. 09:19:29

@val:
Tömör lényegretörő válasz.

Mannlicher 2013.03.04. 09:23:07

@kvadrillio:
És a végeredmény is az lesz ami a korábbi hasonló próbálkozásoknál. Kitermelik a saját vezető rétegüket akik ott folytatják a kizsákmányolást ahol az előzők abbahagyták.

Tahó Sandokan 2013.03.04. 14:02:43

@val: Mennyi aranyat tudsz venni? Én max párszor 10 grammot, ha valaki tud 1-2 kilogrammot, az már mondható, hogy gazdagnak számít. De egy 5 kilós csomagot is aránylag könnyű elrejteni és védeni.
süti beállítások módosítása