sorok között

sorok között

365 ok, hogy elkezdj csomagolni

2013. február 13. - Politikai Ateista

Közhely, de lehetetlen úgy rámozdulni a világhálóra a reggeli kávé mellé, hogy ne valami irtózatos pofátlanság fogadja az érdeklődőt. Persze ha pornóval nyitsz akkor más a helyzet.

Amikor ennek a bejegyzésnek az ötlete megfogant az agyamban, éppen az Alaszkáig bűzlő hálózatfejlesztési közbeszerzés sztorija futott. Akit érdekel a téma bizonyára már ismeri a részleteket. A dolog pikantériája, hogy miközben Lázár János svájci bankszámlák után szimatol, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium ciprusi cégeknek szórja a megrendeléseket.

Ma, amikor a billentyűzetet koptatom, a már többször is leszerepelt Zsiga Marcell uralja a címlapokat. (Mire a bejegyzés megjelenik, addigra már ennek az aktualitását is elhomályosítja egy újabb görénység.) Egyelőre úgy néz ki, hogy Miskolc sztár-alpolgármestere, nem csak 47000 forintból képes megélni, hanem ha nagyon kell akkor mínusz 47000 forintból is:

A fideszes politikus sem hitelt sem baráti kölcsönt nem vett fel, és egyetlen korábbi ingatlanját sem adta el. A képviselő tavaly év elején 10,5 millió forintos megtakarítása az idén januárra 1,7 millióra olvadt a vagyonnyilatkozata szerint, de ez a pénz a vételár legfeljebb negyedére lehetett elég, és a képviselői és alpolgármesteri fizetésből - költségtérítés nélkül összesen nettó 620 ezer forintból sem lett volna képes a különbözetet kigazdálkodni. - Rejtély, miből vette 40 milliós házát Zsiga Marcell - Origo

Természetesen Zsiga meg tudja magyarázni.

Feltűnt már valakinek, hogy a politikusok milyen előszeretettel vásárolnak fél, illetve negyed ingatlanokat?

A Blikk vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez a képviselő ellen, kár, hogy ennek az eredménye előre borítékolható.

Egyébként is, könnyen elképzelhető, hogy csak valami buta félreértés történt. Zsiga Marcell egy kicsit szétszórt, a múltkor is elfelejtette, hogy két helyről veszi fel a jól megérdemelt költségtérítését.

Az ügy némi elkeserítő szimbolikát kölcsönöz, hogy a jó keresztény Zsiga úr, egy külföldre menekülő orvos házát vásárolta meg.

 

 

A fiatalsága ellenére igen tehetséges politikus ez a Zsiga, egyszer még miniszterelnök is lehet belőle.

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr595066465

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

toportyánzsóti 2013.02.13. 11:49:49

Zsiga tökéletes példája mit gondolnak az angyali oldalon az országban lakókról,magukról,a jogkövető magatartásról,annak ellenére hogy a figyelem rajtuk van!Le van sajnálva az ország az itt élők,a törvények,a korábbi önmaguk!

kéretlen 2013.02.13. 17:38:23

Következmények nélküli ország.........
Mindenki annyit ér amennyije van.....most ez a divat.
Megy ám a versengés rendesen !
Lassan,de biztosan kilopják alólunk az országot is.

villamos alóli kacaj 2013.02.13. 22:58:29

Jó magyarnak lenni!
Csak az a barna csík ne lenne hátul a lábunkon!

Frank99 2013.02.13. 22:59:00

és a barmok még tapsolnak is.
ha 2014-ben is így marad, megyek én is, követve több 100.000,- nem hülye adózó társamat....

dean23 2013.02.13. 23:16:18

Hány képviselőtől hallani, hogy "összedobta a család" dumát! Biztos nem az önkormányzati kenőpénzeket értik ez alatt áááá.... :D

nem várt fordulat 2013.02.13. 23:22:23

végtelen cinikus. kimagyarázza, hogy egy év alatt 10 milkát megspórolt, miközbeb emberek 47 000 forintért dolgoznak. elmehet a büdös picsába.

hopptarisznya 2013.02.13. 23:32:54

namost valaki tesz is azért, hogy ez a gané szarul érezze magát, vagy csak itt koptatjuk a billentyűzetet, és csodálkozunk, hogy meg meri csinálni? Oda kell menni a háza elé, és elküldeni a k.anyjába! Csótány Ferinek is elég szar lett az élete, mióta leköpik az utcán. Ez a minimum, amit érdemelnek az ilyen mocskok.

tede 2013.02.13. 23:35:42

@karacsi_maci: annyi esze lehetett volna, hogy legalább lefedi magát mondjuk egy baráti, soha vissza nem adom kölcsönnel

de eddig még mindegyik megúszta, a vagyonosodási vizsgálatot is

ember100 2013.02.13. 23:54:04

Helló !

Emberek , nem ez a csúcs , hanem az hogy a házához , de csak addig lebetonozta az utat az önkormányzat NA EZ a csúcs , a pofánba sz....k,és még mindíg nem borogatjuk az autókat , rámoljuk ki az MTV büféjét......

Nem Penny hajója 2013.02.13. 23:56:49

@ember100: "de csak addig" Már ne haragudj, de ez így, ebben a formában nem igaz. A párttitkár elvtárs házáig aszfaltozták le az utat.

ijontichy 2013.02.14. 01:44:10

Hehe... Lézerjani orra ebben a nagy büdösben már teljesen alkalmatlanná vált a szimatolásra, hisz rezisztens már erre a - jórészt már általuk idehalmozott - hegynyi trágyára is.

kiskutyauto 2013.02.14. 04:10:12

Kis türelmet még... hamarosan fákon és lámpavasakon fognak lógni az ilyen zsigamarcellféle társadalomellenes bűnöző parazita patkányok...

türelmesebb 2013.02.14. 04:16:43

@toportyánzsóti: Miskolc-Tapolcáról jut eszembe: Valamikor kb. akkortájt amikor az alpolgármester "Úr" született, a megyéje volt a vendéglátója a Központi Bizottság egyik kihelyett ülésének. Este a házigazda (a megye első embere) eldicsekedett a legujabb szerzeményével, a M.-Tapolcán épült új "családi" házával. M.o első emberének első nyilatkozata valahogy igy hangzott: "Akkor jövök ide legközelebb amikor minden munkás ilyet tud építeni" és hirtelen távozott. Hatása illetve eredménye: a megye gyermekvédelmi helyzete valamicskét javult, mivel adományoztak egy épületet a hátrányos helyzetü (árva) gyerekek elhelyezésére. Ismétlem ez még az "átkos"- ban volt. Azt már nem tudom, hogy a "rendszer váltás" után nem kapott-e kárpótlást az ingatlanjáért, csak azt hogy még a 90-es évek elején is még jól jövedelmező pozicióban volt.
Ennyit az erkölcsi morál fejlödéséről. (Talán tényleg szükség van az erkölcs oktatására már az általános iskolában is, de ki fogja tanítani?!)

kiskutyauto 2013.02.14. 04:28:42

Győzikének is onnan van pénze, hogy a nagymamája milliárdos... Biztos Marcellkának is van egy bőkezű milliárdos rokona... nem kell bántani szegénykét...

Lakásfelújító Feri · http://www.lakasfelujitas1.hu 2013.02.14. 06:04:54

Rengeteg cég, egyéni vállalkozó gondolkodik a kinti munkákon most is. Köztük vagyok Én is. Ami itt folyik, és folyt az előző kormányzati ciklus alatt, az felháborító. Teljes mértékben megértem a fiatal orvosokat egyéb egyéneket, aki arra az elhatározásra jutnak, hogy elhagyják hazájukat. Ugyan milyen jövőjük lesz, miből vesznek praxist, mikor a rezidenseknek megélhetési problémájuk van. Jelenleg hazánkban csak a köztisztviselők vannak megfizetve. Ők megkapják a hűségükért a mindenkori kormánypárttól a tisztességes bért, ruhapénzt, jutalmakat, ect. De mi van pl egy rendőrrel, aki talán az életét kell hogy áldozza értünk, hogy megvédjen minket? Egy törzszászlós ismerősöm 145.000 Ft-ot visz haza a családjának. A felesége szülésin, a devizahitelük pedig jelenleg 85.000 Ft. De vehetünk példát az egészségügy területéről is. Egy nővér keresete 110.000 Ft. :) Kb ennyit ér, egy mosolyt.

Az urak pedig ilyen és ehhez hasonló dolgokat művelnek naponta.

500.000 munkaképes állampolgárunk dolgozik más országban. Ez mindent elmond. Pedig ha ezeknek az embereknek munkát adnának, bekerülnének a hazai adó, tb és nyugdíjrendszerbe, lehet jobb lenne a jelenleg sokszor éhező nyugdíjasoknak is. Róluk nagyon elfeledkezik a rendszer.
Pedig a T. vezetőinket is a jelenlegi nyugdíjasok nevelték, fizették iskoláikat és egészségügyi ellátásukat.

Ma igazán rosszul indult a napom, mert ismét átgondoltam a szomorú valóságot!

nincs1itt 2013.02.14. 06:33:35

Bizony, bizony. Valahol máshol, valaki leírta egy hozzászólásban, hogy 1,7 millió a bruttó jövedelme, havonta ennek a szén-alapú felegyenesedett életformának. Ha még a kőccségtérítést is hozzáadjuk, ami ennek kb. a fele, akkor igen szép summát kapirgál össze. Amennyit ez az előgerinc-húros egyetlen hónapban hazavisz, az sokaknak - ezek a "jól keresők" - egész éves bruttó bevételük. Elgondolkodom, bár én már messziről teszem, hogy ha én valamikor, ilyen adó-bevallást, vagyon-bevallást nyújtok be a NAV-nak, 2 napon belül ott a revizor, azóta meg már a műanyag lakat rárohadt volna a vállalkozásomra... Sokan vannak rajta kívül is, ott a Duna-parti cirkuszban, akik hasonlóan megérdemelten kapják a "tiszteletdíjukat".

midnight coder 2013.02.14. 06:40:40

365 ok ? A postoló hol lakott régebben ? Most érkezett egy messzi-messzi galaxisból ? Akkor értem, annyit valóban nem lopott a Jabba sem mint a magyar politikusok, és ott lehetett hinni abban, hogy jönnek a hős jedik és megváltják a világot, ahelyett hogy egy még korruptabb kormányt alapítanak. Valóban, Luke Skywalker nem tocsikolni repült a Halálcsillagra, de ez itt sajna a rögmagyar valóság, ahol a polgár még bőszen építette a cuculizmust amikor az MSZP jogelődjei már bőszen fosztogatták az országot spontán privatizáció néven, azóta pedig felváltva teszi ezt mindkét oldal. És aki azt hiszi, hogy most, most majd jön a következő csapat akik majd nem lopnak, naivabb mint az a kisiskolás aki abban bízik hogy majd a Darth Vader elveszi az üresen beadott matekdogát a tanító nénitől...

collateral collector (törölt) 2013.02.14. 06:46:41

Az elszámoltatás elég valószínűtlen, nálunk nem szokás politikusokat bebörtönözni. De az, hogy ez a fideszes banda legyen az első hosszú idő óta, akiknek majd váratlanul és nagyon gyorsan el kell menekülniük az országból, ez egyre jobban érik. Úgy lesznek elzavarva, mint Kun Béláék. Ne ingatlanba fektessék az ellopott pénzeket, mert azt nem fogják tudni magukkal vinni Azerbajdzsánba, meg Oroszországba :)

Rendíthetetlen Álamkatona 2013.02.14. 07:41:21

Reggelente, amikor felállok a fajanszról, még lehúzás előtt oda szoktam neki szólni, hideg van, Marcellka?

De egyszer meggondolom magam és lehúzás helyett felnevelem. Ilyen jellem még lehet belőle, mint a Zsigából.

irógép 2013.02.14. 07:53:38

Úgy bírom, hogy minden egyes ilyen ügynél, naiv csodálkozó arccal kérdezzük, hogy jééééé már megint lopott valaki??
Mintha nem ez folyna itthon évtizedek óta.
Sőt már Karinthy , Mikszáth, Molnár is megírta jó száz évvel ezelőtt, azt hogy ilyenek vagyunk, és azóta is ez megy. Úgyhogy én ezeken annyira nem tudok meglepődni.
Minden nép más, ki ebben jó, ki abban rossz, mi sajna pénzben nem vagyunk jók, mert vagy elbasszuk vagy ellopjuk.
Azért van más ami miatt meg jó ehhez a nemzethez tartozni. Hiába a töménytelen mennyiségű hülye, korrupt politikusunk.
Viszont mindig hallom ezt a csomagolni kell és menni dolgot. Azt szeretném, ha azok akik ezt mondják folyton, azok tényleg csomagolnának és mennének, és nem csak fröcsögnének. Menjenek már, kint minden sokkal jobb, akkor oda kell menni élni, nem csak pofázni!

2013.02.14. 08:45:45

Azért a politikának nincs sok köze a csomagoláshoz. Az egyéni döntés kérdése - nincs elég és azt gondolom, máshol több lenne.
Az tény, hogy a politika nálunk elég szar, de mindenhol - valamennyire - rossz és önérdekű. Csak egy új országban az ember nem erre koncentrál csak azt veszi észre, a kenyér mellett egyébre is jut (főleg ha 5 idegennel osztja meg az albérletet - amit itthon eszébe sem jutna megtenni!)

Fényezett Rézlábos 2013.02.14. 08:49:34

@irógép: Félmillióan már kint vannak, a választásig szerintem még megy ugyanennyi, és ha a Fidesz nyer, csak te, meg retardált barátaid maradnak ebben a szomorú országban.

Samu1 2013.02.14. 08:55:10

En 3 eve "menekültem" ki, diploma utan 1 evvel. Tanar ember voltam, diplomam szerint. Havi 90.000 ft-os fizetesert nem tanitottam, helyette 110.000 ft-ert csinaltam egesz mast. Aztan megszünt. Se kutyam, se macskam, hat megleptem. Jol tettem. Van kajam, lakasom, cipöm, nyaralasom, telelesem, jövöm.

Vajon ugyanezt el tudtam volna itthon is erni?

Szeretnek haza jönni. Hianyzik. Minden es mindenki. De nem lehet... ezek miatt nem. Es akkor sem fogok, ha 50%-kal csökkentik a Turo Rudi arat.

hot-spot (törölt) 2013.02.14. 08:56:14

@irógép: Én meg azt szeretném,ha te és az élősködő haverjaid takarodnának el ebből az országból de nagyon gyorsan!

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2013.02.14. 09:14:31

@Rendíthetetlen Álamkatona: Ha férfiemberként ettél előző nap még különb is lesz mint említett emberünk...

@irógép: Kapaszkodj meg, mi akik kimentünk (és nem londoni mekiben mosogatunk) még a nemzethez tartozunk. Legfeljebb nem otthon adózunk, vásárolunk, építünk, teremtünk, nevelünk gyereket, stb.

Romkocsmák félhomályában merengő, félázsiai BPBP 2013.02.14. 09:18:53

Legyenek rá büszkék a választói, a helybéliek, az ismerősei, a tanárai, a barátai, és a szülei!!!!

Hajrá Magyarország!

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.02.14. 09:26:03

És a Fidesz még mindig nem rúgta ki ezt a Zsigát, valamit tudhat.

Mármint, nem ért valamihez, hanem valami titkot.

hot-spot (törölt) 2013.02.14. 09:30:00

@doggfather: Mert a hoffencs rózsát tán kirúgta?

hot-spot (törölt) 2013.02.14. 09:34:57

Kíváncsi lennék mit tudna tenni a kormány,ha a magyarok milliói elkezdenének csomagolni és elcsörtetnének innen.
És nem maradnak az országban csak a fidesz meg a holdudvara.
Majd a választások előtt 3 nappal visszajönnének szavazni a lakosok.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.02.14. 10:00:45

@midnight coder:
Ó megint a szokásos mantra, ha már nincs más érv. Az mszp is lopott, hát akkor helyes, ha a fidesz is lop, ugye? Nem ezért váltottuk le őket? Mindjárt 2/3-al? A fidesz ugyan kormányprogramot nem prezentált, de arra tisztán emlékeznék, ha a lopásra kért volna 2/3-os felhatalmazást.

Tőled lop, te barom. Mindannyiunktól. Érted? Fel tudod fogni? Ne mosdasd már őket, ez gusztustalan. Hogy lehet valaki ennyire szerelmes politikusokba.

Állam-vizsga 2013.02.14. 10:07:30

Minden napra jut egy botrány. Ez egy ilyen ország és sajnos 2014 után is ilyen marad.

buday008 2013.02.14. 10:20:28

Nagyon találó ez a cikk. Én is hasonlókat mondogattam miden regell a munkahelyemen: olvassuk el a napi hülyeséget ( kormányunk tevékenysége). Meg sokszor eszembe jutott akaratlanul is Csiszár Jenő műsorából a "nap tahója" kifejezés. Zsiga úr erősen esélyes .

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2013.02.14. 10:41:13

Eljön még az a nap
Amikor Zsiga
Lógni fog

nick066 2013.02.14. 10:41:26

@irógép: megyünk is, ne aggódj, (legkésőbb akkor, ha 2014-ben marad az alcsúti törpejézus), ti meg a fociszurkolónyi IQ 60-otokkal majd kezdhettek azon gondolkodni, hogy mikorra zárkóztatajátok fel az országot Etiópia színvonalára.

csak egy néző 2013.02.14. 10:44:11

Igen érdekes olvasmány a képviselők vagyonnyilatkozata, elképesztő, hogy mennyi hazugságot képesek leírni. Minden változtatás nélkül beadják az előző évi nyilatkozatukat. Igaz, mitől is kellene félniük? Egy normál állampolgárt ilyen hamis vagyonbevallás után 1000 évre lesittelnék.A leginkább szembetünőbb, hogy vagyonuk, birtokuk jelentős részét "ajándékozás" útján szerezték (Selmgeci Gabika ajándékba kapta már lassan fél Abádszalókot) Érdekelne, hogy vajon ki ad ezeknek ilyen vagyonokat ajándékba???

Anna Major 2013.02.14. 11:44:34

Nem értem mit csodálkoztok? Az előző ciklusban 8 évük volt a lopásra, most ezt gyorsabban kell megtenni...közelegnek a választások, és az már biztos, hogy kisebb létszámú lesz a parlament. Ki kell használni az időt!

komplikato 2013.02.14. 11:46:33

@collateral collector: Elég baj. Dél Koreában (nem Északon!) már végeztek ki politikust közpénzek eltüntetése miatt, ugyan is ez arra felé HAZAÁRULÁSNAK számít.

Anna Major 2013.02.14. 11:49:01

@doggfather: Normális országokban az ilyet azonnal lemondatják. Vagy ha nem akkor az emberek az utcára mennek. De ez nem egy normális ország. (már jó régóta). Itt vannak (nem kevesen) akik még az éhségmenetből is gúnyt űznek.A Fidesznek, meg az MSZP-nek sikerült annyira ketté szakítani az országot, hogy bármi történik elég csak annyit mondani, hogy a másik oldal szervezi.És ezt az emberek el is hiszik!

genyamagyar 2013.02.14. 11:52:52

@midnight coder: Szóval szerinted lophatnak a fideszesek.

Gratula!

komplikato 2013.02.14. 11:53:35

@A csótány is ember: Azért az, hogy van működő EÜ, TB, nyugdíjrednszer, van hova járnia a gyereknek iskolába no meg lehetősége, az ilyen apróságok, hogy van ahol 15 perc alatt alapíthatsz céget, nem változik hetente az adótörvény ... az ilyen "semmiségek" miatt sokan mentek ki akik itthon is jól kerestek. És ennek a hazai politikához van köze, nem a franciához, a brithez vagy a svédhez.

genyamagyar 2013.02.14. 11:55:57

@Anna Major: Nem az MSZP szakította ketté az országot, hanem a fidesz. Emlékezz: Medgyessy, Gyurcsány, Bajnai kezet nyújtott a fidesznek, azok meg beleköptek.

allegretto23 2013.02.14. 12:04:56

@irógép: Azért ezt a fideszesek valami új dimenzióba emelték- mármint a lopást. Biztosan azért, mert én még jártam hittanra, de ha engem érnének tetten lopáson a cba-ban, akkor minimum elvörösödnék szégyenemben, és nem fordulnék haláli nyugalommal a biztonsági őrhöz, hogy "közöd hozzá, köcsög?"- mint a képviselőúr.Az egy másik embercsoport szokásos viselkedési panelja. Ő biztosan azokhoz tartozik.

Reggie 2013.02.14. 12:06:47

@genyamagyar: Abba kb minden joerzesu ember belekopne.

Anna Major 2013.02.14. 12:10:49

@Reggie: na, ha a te színvonalad marad, akkor én is elkezdek csomagolni! pedig már elmúltam 50.

allegretto23 2013.02.14. 12:11:14

@komplikato: Még néhány okkal megtámogatnám:
Ügynöklista még mindig sehol,Pozsgay (Orbán, Pintér, Hoffmann, etc.) elvtárs, jó elvtárs;
Olajbiznic 80 évre titkosítva, offshore cégek mögött álló fideszes, ( meg maszopos) komcsik a lopott léből erőszakosan vásárolják ki a konkurenciát - előbb persze állami segédlettel gondosan tönkreteszik...nem tetszik? -hazaáruló/idegenszívű/amerikabérenc vagy! Vállakozónak eszement bürokrácia, tervezhetetlen adók, mindenért hülye bírságok; EUs támogatásokkal, Széchenyi kártyával megtámogatott cimbik a konkurrenciában- nem vagy velünk, ellenünk vagy, dögölj éhen; Baráti szovjetúnió, azerbajdzsán, szíria, szaudi - csupa olyan hely, ahová vágyom; Oktatás helyett bunkóképző stadion, kultúra helyett tehetségtelen haverok kistafírozása. Na, ezért húz el mindenki, akinek van egy kis esze, nem -csak- a pénz miatt.

allegretto23 2013.02.14. 12:13:29

A másik rossz hírem minden polgártársamnak, hogy sajnos a sajnálatos decemberi bejelentéseknek (röghözkötögetés, =jobbágyosítás, államosítás, miegyéb) köszönhetően az idéntől az alig 2 milliós évi adó- és járulékbefizetésemet egy másik országban fogom elkölteni, nevezetesen ahol a gyerekem tanulni fog, tőlem adót nem láttok, mert agyhalott focidrukkereket, meg agyhalottaknak szóló plakátkampányokat, meg simicska lajosokat nem szponzorálok. Van jobb, amire a keservesen megkeresett pénzemet költsem. Ha meg a sok agyhalott 14-ben megint meg találja választani a focidrukkerek kedvencét, akkor így ötvenakárhány évesen is röhögve találok munkát innen nyugatabbra és csá, tartsák el a simicskákat a focidrukkerek.
( Ha valamelyik bociszemű ebbe akarna belekötni: én onnan jöttem vissza a rendszerváltás után, reménykedve, hogy elhúztak a komcsik és nem látom őket az életben többet. Jelentem többet látok, mint a nyolcvanas évek elején, mikor elmentem - és most is a kormányban ülnek.)

Anna Major 2013.02.14. 12:13:32

Ha sosem tudunk túllépni a multunkon, akkor visszamehetnénk egészen Mátyás királyig! Lehet keseregni, hogy akkor milyen nagy volt az ország és hogy elbántak velünk a szemét idegenszívűek. De minek? Érdekes módon Ausztriában senki sem kesereg a monarchia elvesztésén, pedig az igazán nagy volt.

Reggie 2013.02.14. 12:16:05

@Anna Major: a temetobe minek csomagolni?

Anna Major 2013.02.14. 12:16:12

@allegretto23: egyre több emberrel beszélek, akik nem adóznak! Azt mondják, amit te, hogy "ezeknek adózni?", azért hogy többet lophassanak?
Szerintetek, ha hirtelen mindenki rendesen befizetné az adóját emelnék a pedagógusok bérét?
Költői kérdés volt.

Anna Major 2013.02.14. 12:17:05

@Reggie: ez gusztustalan volt. De én már voltam 50 te vajon leszel-e?

Reggie 2013.02.14. 12:19:43

@Anna Major: tudom, de ez illik hozzad. Tudod, amilyen az adjon isten...

Anna Major 2013.02.14. 12:22:31

@Reggie: én csak annyit mondtam, hogy szerintem nem illik senkinek a tenyerébe köpni, ha jobbot nyujt neked. Erre te meg azt, hogy halljak meg. Hát ha szerinted erre ez a válsza...az téged minősít és nem engem. Amúgy te ezt a Zsiga Marcellt véded? Mert hogy erről folyik itt a diskurzus.

allegretto23 2013.02.14. 12:26:47

@Anna Major: Valóban költői, de azért válaszolok: 20 évig rendesen fizettem az adót...emelték?
(Ezenközben többször volt adóellenőrzés- mindig találtak valami bizbazt, amiért lehúztak 100-150e Ft-ra... kilógott a számlából a vevő neve! az utolsó húzásuk a mostani 50e Ft-os ügyvédi költséget felemésztő kis nyilatkozat volt, a február 1-ig kötelező adatbejelentéssel - csupa olyan adat, ami nyilvános, 2 perc alatt kikereshető és évek óta benne van a cégkivonatban...)

genyamagyar 2013.02.14. 12:32:05

@Reggie: Ezzel elismerted, hogy a fidesz szakította szét sz országot.

És ez így is van.

KopaszMercis 2013.02.14. 12:35:13

@Anna Major:
Mit magyarazod a pontnak, hogy mi a gömb... Hülye vagy? Ezek szerint a majmok szerint szabaccság harc felgyujtani a tv-t a gecibe, kizabalni a sznikerzt a bufebol es ellopni oar plazma tv-t. Amikor meg kilovik a szemuket akkor meg csodalkoznak, es sirnak, mint az egyszeri kurva, akit basznak...

Anna Major 2013.02.14. 12:38:34

@KopaszMercis: na ezzel a bejegyzéseddel meg te bizonyítottad, hoyg azért a másik oldalon is vannak akik ássák az árkot. Legyen már ennek egyszer vége könyörgöm!
Sokáig azt hittem, hogy majd a fiatalok leszarják már ezt. De nem! Már a bölcsőben meg mételyezik őket a hülye politikai állásukkal.

Edina34 2013.02.14. 12:39:17

@Anna Major:
Ha az ország érdekéről van szó, akkor a politikusaink igenis tudjanak összefogni! Ennyi elvárható tőlük a fizetésükért.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.02.14. 12:39:58

@Reggie: Jóérzésű ember nem köpköd, csak a bunkó.

Ultracivil 2013.02.14. 12:47:56

2011-ben egy Fidesz-es szőkehajú hölgy vagyonbevallásából kiszámoltam, hogy mennyi nettó pénzikét kellett keresnie aktív élete során ahhoz, hogy a BEVALLOTT tételeinek sokasága kijöjjön.
1991-től folyamatosan (vagyis az akkori bérszínvonalakat nem figyelembe véve, lineárisan számolva) havi nettó 1,2 millió forintot kellett félre tenni a kis drágának a vagyonkája felhalmozására.

Kérdésem: Ha én ezt a meglévő adatok alapján némi utánanézésel ki tudom számítani, akkor az adóhivatal, miért nem képes erre?

Tudom a választ!
Költői volt a kérdés.

komplikato 2013.02.14. 12:51:50

@allegretto23: Ez olyan súlyos és tömör volt, hogy külön posztot érdemelne.

Reggie 2013.02.14. 12:53:37

@genyamagyar: Miert ne ismertem volna el? Az h lekopom az mszpt nem jelenti azt hogy a fideszt nem.

buday008 2013.02.14. 12:55:09

Azt mondta egyik ismerősöm: nem tart már sokáig ez a dúlás mert jönnek a kommunisták (igaz Ő az MSZP-re célzott)vissza.
Mondtam neki : én örülnék a legjobban mert ekkor ezek vagy a rögtönítélő bíróság előtt állnának vagy mennének rohadnia gulágra a zsigájukkal.

buday008 2013.02.14. 12:55:53

"köteles" barátunkkal együtt...

Ludovikás Levente 2013.02.14. 13:07:51

"elkezdj csomagolni"

2004-től az első Gyurcsány & haverjai önálló fellépéstől kezdve nyilván fel se vetődött senkiben hogy Magyarországon előfordulhat korrupció

Aki pedig már akkor elkezdett csomagolni, az elég lassan halad ha még mindig nem fejezte be

komplikato 2013.02.14. 13:50:00

@Ludovikás Levente: Ez a csúsztatásod úgy jön le, mint ha az áldott MDF kormány nem szórt volna el halom pénzt a rossz gazdaságpolitikai, korrupció, lopás és bugázott pályázatok révén. Vagy az első Fidesz kormány.

Az meg van, hogy már az MNB épületét is bugázott pályázattal nyerte Alpár Ignác? Meg tök véletlenül a sógora a belsőépítészeti pályázatot? Ennek itt sajnos ősi hagyományai vannak, amit nem lehet egy pártra vagy politikai irányzatra kenni csak. Ide egy Deux Ex Machina kéne, hogy ez megjavuljon.

ursus artos 2013.02.14. 14:00:11

@Lakásfelújító Feri: "Pedig ha ezeknek az embereknek munkát adnának,"
Mondjuk az állami szférában? Vagy hol?

ursus artos 2013.02.14. 14:04:25

@Ultracivil: "vagyis az akkori bérszínvonalakat nem figyelembe véve, lineárisan számolva ... ki tudom számítani, akkor az adóhivatal, miért nem képes erre?"
Esetleg hibás a számításod?
Miért lineáris? Infláció?

The_Genius 2013.02.14. 14:15:52

Csak a gittragas megy. Mar reges reg fel kellett volna logatni mindenkit...

komplikato 2013.02.14. 14:17:00

@ursus artos: Bezzeg a buta osztrákoknál ha felhúzol egy garázst, felújítasz egy épületet, új kocsit veszel és láthatóan nincs anyagi alapja az adóhatóság azonnal megkérdez: MIBŐL?
Na de a mi felvilágosult országunkban ...!?

HavocS · http://www.obsidianshell.com 2013.02.14. 14:23:03

@ursus artos: ezt szerintem gondold át mégegyszer, mielőtt nagyon leégeted magad.
Pont ez a lényeg, hogy ha a mindenkori inflációt/átlagbért is belevesszük, akkor 2010-re már havi 20 milliót kellene keresnie, hogy kijöjjön az adott összeg, és ez ugyanúgy lehetetlen mint '91-ben havi 1,2 milliót.

Lakásfelújító Feri · http://www.lakasfelujitas1.hu 2013.02.15. 02:32:33

@ursus artos: Az állami szektorban? ?)
Többen vannak, mint kellene sokkal.

Az autógyáraknak nem tudok örülni, mert az a 30 Mrd Ft rengeteg kedvezmény, mint a Kecskeméti gyár esetében láthattuk.

A támogatás odaítélése előtt készült ugyan megtérülési kimutatás? Mikorra fog profitot termelni ez a gyár nekünk?
süti beállítások módosítása