sorok között

sorok között

Párizsban kopogtat az ősz

2012. szeptember 04. - Politikai Ateista

Ha valaki emlékszik még, tavasszal még úgy tudtuk, hogy Spanyolországban minden rendben van, Mariano Rajoy és kormánya legalábbis mindent megtett, hogy biztosítsa erről a hallgatóságot. A Bankia államosítása után azonban felgyorsultak az események, a spanyol gazdaság kártyavár státusza mindenki számára nyilvánvalóvá vált. Rajoy állítólag még nem döntötte el, hogy kérjen-e egy általános mentőcsomagot a 100 milliárd eurós banki segély mellé, holott ez már régen eldőlt.

A spanyol válság természetesen nem a Bankiával kezdődött, csak az volt az első olyan megnyilvánulása amit már nem lehetett a szőnyeg alá söpörni.

Párizsból jelentik:

Az összeomlás szélére került Franciaországban egy helyi jelzáloghitelező, amelyet ezért a francia kormánynak kellett megmentenie - adta hírül vasárnap a Financial Times. Franciaország még az előző, Belgiummal és Luxemburggal közös bankmentő csomagjáról is tárgyal Brüsszellel.

Ki kellett menteni a hétvégén egy francia bankot - Portfolio.hu

Az a név, hogy Crédit Immobilier de France csak keveseknek mond valamit, és a "helyi jelzáloghitelező" jelző sem kölcsönöz komoly jelentőséget a francia pénzintézet államosításának (csődjének). Azonban az aprócska tény, hogy a CIF Franciaország második legnagyobb ingatlanhitelezője, talán más megvilágításba helyezi a dolgokat. Minimum jelzésértékű a cég dőlése, ennek ellenére a spanyolhoz hasonló gyors eszkalálódásra nem kell számítani, a francia szőnyeg alá még befér néhány dolog. Lehet, hogy a franciák úgy tesznek mintha a német súlycsoportban játszatnának, a valóság azonban az, hogy a gazdaság tekintetében sokkal közelebb állnak a perifériához mint az sokan gondolnák.

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr984748703

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.09.04. 09:48:50

"gazdaság tekintetében sokkal közelebb állnak a perifériához mint az sokan gondolnák."

Erről lehetne nehány keresetlen szót hallani? Érdekelne az ok...

Velden (törölt) 2012.09.04. 09:52:11

Lassan minden országról ki fog derülni, hogy komoly gazdasági problémákkal küzd. A jelenlegi gazdasági világrend az exponenciális növekedésre van optimalizálva, ami hosszú távon tarthatatlan.

téglagyár 2012.09.04. 09:58:44

Ha az a rohadt szdsz nem kergeti bele magyarok millioit a devizahitelekbe, most szarhatnank ezekre az ugyekre!

Vesszen az szdsz!

sncf 2012.09.04. 10:06:31

"az aprócska tény, hogy a CIF Franciaország második legnagyobb ingatlanhitelezője" azt jelenti, hogy azon cégek közül, amely csak ingatlanhitelezéssel foglalkozik (azaz standard banki termékportfólióval nem), a második legnagyobb. Kíváncsi lennék, ha Magyarországon lenne ilyen hitelintézet, az hol tartana (tehát ahol nem lehet pl. a folyószámlavezetés díjaiból keresztfinanszírozni az ingatlanhitelezésen az elmúlt néhány évben elszenvedett veszteséget.

Talicska Lajoska 2012.09.04. 10:49:41

Draghi úr nyomtat némi pénzt, és a probléma megoldva. Más megoldás úgysincs.

mcc 2012.09.04. 11:20:49

Ha egyszerre minden állam csődbe jut, akkor mi van? Nem az a legjobb? Akkor nincs, aki kisegítse a másikat, leírják az összes tartozást, vagy pénzcsere?

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2012.09.04. 11:27:41

@téglagyár: Ez ennél komplexebb folyamat, egyrészt fogyasztási hiteleket, személyi kölcsönöket vett fel a többség, másrészt meg mint korábban írták, a kapitalizmus jelenlegi, kizárólag mennyiségi növekedésre építő jellege már nem tartható sokáig, mert a nyersanyagok lassan elfogynak, amiből dolgoznak, újrahasznosításra, megújuló energiaforrásokra meg senki sem gondol, mert ezek professzionális fejlesztése pénzbe kerül.

De mondok valamit: Kevesebb ember kell erre a földrészre és hagyományosabb életmóddal.

mrZ (törölt) 2012.09.05. 12:52:32

@TrueY:
A franciák államkapitalista rendszert üzemeltetnek. Fontosabb cégekben van állami részesedés, ami biztosítja nekik a "kiválasztott győztes" címet. Gazdasági és politikai hírszerzés&fedezet, kedvezményes hitelek, hitelelengedés, korrupció, lopás, bármilyen módszer megengedett. ~20 millió munkahely rendelkezik állami kapcsolattal/fedezettel, a mezőgazdaságtól a hadiiparig, kis cégektől a nagyokig. Az éves veszteség nehezen becsülhető, _szerintem_ 100 mrd euró feletti, és gyorsan növekszik.

A másik nagy költségük a mediterrán dominanciáért (vs török, israel, olasz, spanyol) küzdelemben a kedvezményes/előnytelen szerződések/befektetések/hitelek/garanciák/.

Az afrikai poziciók megtartása illetve a kínaiak afrikai expanziójának megállítása is az évi sok10mrd euró nagyságrendet üti.
4mrd egyszeri leírása itt:
www.aljazeera.com/news/europe/2012/07/2012726171730989279.html
A görögök zsebben tartása, a kb 200mrd euró kitettséggel, és annak az évi 20mrd-os folyamatos leírása, és a nyáron megcsinált kötvénycsere 40milliárdos vesztesége.
ez például mai:
www.telegraph.co.uk/finance/financialcrisis/9268573/Global-lenders-face-killer-losses-on-Greek-debt.html
Az ismeretlen (apróbb) tételek összességében biztos hogy évi 100mrd felettiek.
Nem véletlenül hoztak össze kb 4billió eur adósságot. És akkor még nem számítottuk az általuk tulajdonolt/befektetett/kölcsöértékpapírok belső árazásának a kétségeit, mert ott is lehet akár billió feletti veszteség.
És még rájön a magán és nem államilag garantált céges hitelek(külfölddel szemben) kb 5billió eurós összege.
Hiába van több mint 10 billió befektetésük, annak visszafizetése/hozama nem garantált.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.09.07. 15:12:00

@mrZ: Aha! Köszi!

Én dolgoztam francia állami cégnél. Én akkor döbbentem rá, hogy mindegy, hogy szocialista, vagy kapitalista, ha állami. :)

A billió €, az ezer milliárd? Vagy angolszász billió?

mrZ (törölt) 2012.09.07. 18:13:37

@TrueY:
Magyar számrendszerben.
billió=ezermilliárd.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.09.10. 14:39:32

@mrZ: Hú bakter! Az azért már elég sok túrórudiban! ;)
süti beállítások módosítása